Lackfi János - Magam magam

 

magam magamra nem merem rábízni

táplál föld zsírja s könnyű égi müzli

 

magam magamat szép sorban kinőttem

szőnyeg terítve belőlem mögöttem

 

magam magamnak zsákszáját bekötném

ki ne ömöljön mérgező közönykém

 

magam magamat mint ajtót bezárnám

félszemű kulcslyuk leskelnék ki árván

 

magam magamnak levélben üzennék

többé ne várjam maradjak csak emlék

 

magam magamból szívesen kivenném

sótlan és lúgtalan lenne az eredmény

 

magam magamba bújnék mint bozótba

bajt ne hozzak a rám áldást hozókra

 

magam nem fenném hogy ne legyek éles

meg ne sebezzem ki érint bőréhez

 

magam magamat venném a hátamra

holtig ölelném zsibbasztó gázkamra

 

magam magamban tanulok nem hinni

úgy megszorultam mint falban a tipli

 

Mit szólsz hozzá?

Az élet szép. Akkor is, ha pocsolyába lépek reggel, és utána egész nap ázott cipőben kell végiglépdelnem rajta. Olvasom a könyveket, amiket el kell olvasnom, azokat is, amiket el szeretnék olvasni, annyit írok, amennyi csak időmből és energiámból kitelik, szoknyában és szövetkabátban trappolok végig naponta a belvároson, és beszélgetek, és meghallgatnak, és én is meghallgatom őket, és nevetek, és valahol, legbelül, érzem, hogy élek. Annyira élek, hogy megijeszt. Normális emberi reakció, ha félsz a sikertől? Ilyen esszét írok, olyan esszét írok, ilyen pályázatot aodk be, olyan pályázatot adok be, ilyen versenyen indulook, olyan versenyen indulok - dolgozom, és közben elrohan mellettem az élet. Szeretem csinálni, és tudom, tudom, hogy csinálnom kell, de azért szeretném, ha mással is tudnék foglalkozni. Sok minden mással.

De ma másodszorra nyertem meg a diákszínpadok vetélkedőjének a legjobb szövegkönyvért járó díját! Fene jó érzés végigsétálni a Madách Színház színpadán egy oklevélért.

Mit szólsz hozzá?

Tudom, hogy szeret. Perpillanat nem tudok semmi másra gondolni, és az élet egyszerűen csodálatosnak tűnik.

Mit szólsz hozzá?

 

Mese

mesemese meskete

tehén segge fekete

fekete Péter

igy daraboltam a legyeket

gyerekek jók legyetek

ha nem, akkor ne egyetek 

(...)

 

lassan járj tovább érsz

mit érsz

mindet mit ér

mit ér baszni

(...)

 

ez szerelem?

ez szar

minden nő dögöljön meg

 

Még több hasonló gyöngyszem a tovább után.

Hozzászólások (3)

Kizárom az embereket. Eltaszítom őket magamtól, mert egyszerűen könnyebb nem tördőnöm velük. Elzárkózom a saját világomban, körbebástáyzom magamat a szavaimmal, a rajzaimmal, néhány dallal, bögrényi kávékkal és teákkal, és azzal áltatom magam, hogy boldog vagyok. Így könnyebb. Így nem veszik észre, mennyire idegesítenek, mennyire irtózom tőlük éhanapján, és legszívesebben  néha felordítanék, hogy Elég! Hagyjátok már abba! Nem veszitek észre, mennyire szánalmasak vagyunk mindannyian? Annyi buta ember van. Nem az az alapvető baj az emberiséggel, hogy romlott, mint annyian állítják, hanem az, hogy nem veszik észre, miben és hogyan élnek. Vagy csak nem akarják észrevenni. Ők is kizárják a világot, mint én a többi embert. Én félek a kapcsolatoktól. Félek az azzal együtt járó felelősségtől, hogy egy másik emberhez tartozol, félek a nagy döntésektől, féelk a kötelezettségtől, és a véglegesen véget érő dolgoktól is félek. Ezért tartok meg minden egyes kis papírdarabot, minden egyes cérnafoszlányt, hogy hátha még jó lesz valamire, mert ha kidobom, azzal véglegesen lezárom, azzal azt mondom, hogy veled már nem lehet kezdeni semmit, és véget vetek vele valaminek. A teafilter papírjait könyvjelzőnek használom, a ceruzacsonkokon nyakláncokat tartok, a cérnadarabokból karkötőt sodrok - csak ne legyen végük. És hova jutottam velük? Egyedül vagyok, mint ésőbbi életem folyamán annyiszor leszek, a papír felett, végtelen, fehér mező, és az egészet be kell járni...

Mit szólsz hozzá?

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |