Babits Mihály: Vakok a hídon

A Csöndnek
folyóján
pár deszka-
darab.
Mi zajból van e csönd? Zubog zúg a hab.

Támolygva
tolongnak
a hídon
vakok
kis görnyedt, japános, naiv alakok.

A lelkük
a testből
ki sem lát
soha.
A deszkát belepte iszamlós moha.
Se korlát
se hídrács
legörbülve
mind
Padlóig
derékban
letörpülve
mind
lenn útat magának kezével tapint
üres szemgolyójuk
szanaszét tekint
faruk meg feltolva
a zord égnek int.
Mind bukdos
botorkál
gyámoltalanul
És olykor
kezével
a semmibe nyul
És olykor
tört lécen
hintázni tanul.

És néha
fülükbe
jön egy
csobbanás:
És néha
szemükbe
csap egy
loccsanás:
a Csöndbe taszítja le társát a társ.

S mi zajból
van e Csönd?
Zubognak a
habok.
A Csöndnek kis hídján tolongnak a
vakok.

Egy bús fűz hullatja ágak záporát.
Széles hold kacagja, mint gúnyos barát
szegény kis támolygó vakoknak farát.

Kezdek átmenni valamiféle tumblr-blogba mostanában, ahelyett, hogy normális tartalommal jelentkeznék; de hiába, ha bokros teendőid miatt nem sikerül elérned a napi szószámot a NaNo-n, Babitsra mindig lehet számítani. Meg Ólafur Arnaldsra.