Nyári naplótöredék.2009.10.03. 10:45, Lilia
Tokio Hotel - Alien
Ülök a fotelben, az ablak alatt, és reszketek. Felhúzom a térdeim, és szorosan átkarolom őket, de ez sem sgít. Anyám benéz az ajtón, és azt kérdezi, fázom-e. Nem - válaszolom, pedig igenis fázom. Csakhogy nem a hidegtől - hanem tőle. Lehet ez? Eshetsz úgy szerelembe, hogy még sosem láttad az illetőt? Beszélgetsz vele, csak beszélgetsz, és nem is kellett látnod, hallod, ahogy a betűi szavakká változnak, hallod a hangját, mikor beszél hozzád. Látod magad előtt a szemét, a száját, ahogy mosolyog. Képernyőre hívod a fotóját, nézegeted, kedvtelve, ekkor megint ír valamit, a szíved pedig kalimpál és rajtakapottnak érzed magad... Válaszolsz, majd ismét a képet nézed, próbálod emlékezetedbe vésni az összes vonását, az összes apró jellegzetességét.
Este, mikor az ágyaodn fekszel, akkor sem tudod kiverni a fejedből. Felidézed egy-egy kedves mondatát, mosolyogsz, és tudod, hogy valahol, egy másik ágyban, ő ugyanígy mosolyogva gondol rád. Lehunyod a szemed, már nem bámulod a plafont. És egyszer csak ott lesz melletted, érzed a leheletét a nyakadon, hallod, ahogy a füledbe suttog, gerincedet cirógatja, a pupilláj kitágul, te pedig próbálod magadba fogadni a látványt, örökre, örökre meg akarod őrizni barna bőrének csillogását... El akarod mondani neki, hogy szereted, elképzelni sem tudja, mennyire vágysz rá, de a levegő bent reked valahol félúton a torkodban, és csak mosolyogsz, remélve, hogy ezzel mindent elmondasz neki.
|