Day 02 - Egy könyv, amit több, mint 3-szor olvastál

Több okból is számomra az egyik legkedvesebb könyv. Az egyik, hogy ez volt az első komolyabb mű, amit németül olvastam, mégis szinte mindent elsőre megértettem belőle. A második, hogy némettanárnőm ajánlotta elolvasásra, aki szintén nagyon közel állt a szívemhez. A harmadik pedig maga a történet. Kedves, habos-babos, meseszerű, törékeny, és mégis tökéletesen valódi, és pontosan megragadja az emberiség hibáit és rossz pillanatait. A szürke urak, akik elrabolják időnket, a barátok, akik gazdagságukban - vagy éppen szegénységükben - megfeledkeznek rólunk, az érzés, hogy teljesen egyedül vagyunk, mind-mind részesei a való világnak. Emellett Michael Ende olyan örökérvényű igazságokat fogalmaz meg, mint Beppo, az utcaseprő életszemlélete, amit most, szíves engedelmetekkel németül idézném:

">>Siehst du, Momo<<, sagte Bepo dann zum Beispiel, >>es ist so: Manchmal hat man eine sehr lange Straße vor sich. Man denkt, ie ist so schrecklich lang; das kann man niemals schaffen, denkt man.<<
Er blickte eine Weile schweigend vor sich hin, dann fuhr er fort: >>Und dann fängt man an sich zu eilen. Und man eilt sich immer mehr. Jedes Mal, wenn man aufblickt, sieht man, dass es gar nicht weniger wird, was noch vor einem liegt. Und man strengt sich noch mehr an, man kriegt es mit der Angst, und zum Schluss ist man ganz außer Puste und kann nicht mehr. Und die Straße liegt imer noch vor einem. So darf es man nicht machen.<<
Er dachte einige Zeit nach. Dann sprach er weiter: >>Man darf nie an die ganze Straße auf einmal denken, verstehst du? Man muss nur an den nächsten Schritt denken, an den nächsten Atemzug, an den nächsten Besenstrich. Und immer wieder nur an den nächsten.<<"