Túl sok időt töltünk azzal, hogy fölöslegesen aggódunk dolgok miatt. Hiszen ma van akkor, ha nem kellünk akutális kiszemeltünknek? Semmi. Akkor nem ő számunkra a megfelelő ember, és majd jön helyette másik, aki úgy szeret majd minket, mint ahogy Radnóti szerette Fanniját. Ha nem sikerül az a vizsga, majd jelenktezünk rá újra, persze könnyes szemekkel megfogadjuk, hogy ezentúl tényleg rendesen elkezdünk majd tanulni. Túl sok idő megy el formaságra, az embernek nincs is élettere, mondja Závada Péter.És valóban. Amíg azzal töltjük az időnként, hogy megmásíthatatlan vagy olyan dolgokon rágjuk magunkat, amelyek ellen mi magunk nem tehetünk semmit, addig elrohan mellettünk az élet, és nem lesz időnk annak szépségeire figyelni. Például arra, hogy bármennyire gyűlölök is reggelente a vádliig érő hóban kimászni a buszhoz, azért mégiscsak gyönyörű, ahogy minden egyes négyzetcentimétert beborít, és minden puha-fehér az abalakomon túl. Vagy hogy a kiscica, aki körülbelül két héttel ezelőtt jelent meg a küszöbünkön, átfázva, átázva, csontsoványan, betegen; most már szépen kikerekedett, féynes a bundája, és olyan vígan én intezíven játszik mindennel, hogy azóta már szétkarmolta mindkét karomat. Vagy felkelni reggel, de nem mászni ki az ágyadból, hanem Márquez-t olvasni, és hagyni, hogy teljesen magával ragadjon a Buendíák sorsa, és még arról is megfeledkezni, hogy csütörtökre kellene elolvasnod, és aligha fejezed be addigra, mivel még csak a századik oldalon tartasz, és nem igazán lesz időd olvasni. Vagy amikor három külön töltött nap után felhív végre, igaz, hogy hajnalban, és olyan álmos vagy, amíg beszéltek, hogy másnap alig fogsz belőle emlékezni valamire, de jó hallani a hangját, mégiscsak messze van az a Mohács, bármi történhetne... Vagy amikor végre bepótolod a lustaságból eddig hanyagolt hajmosást, és félig vizes hajjal ücsörögsz a gép előtt, árad belőled a samponillat, összekeveredik az előtted gőzölgő teával. Vagy a kép, amit tegnap rajzoltál, és most megállapítod róla, hogy nem is lett annyira rossz, lehet, hogy ki kellene tenned a faladra; vagy új számot találni, amit rongyosra hallgathatsz; elolvasni egy Mrozek-darabot; megnézni végre az Emke c. színdarabot, amit ezer éve vettél fel, de eddig nem volt időd, hogy leülj vele a képernyő elé. Az életben mindig van valami szép, higgyétek el nekem. Én ugyan hajlamos vagyok mindent a legeslegsötétebben látni, viszonylag pesszimista vagyok, de szarkasztikus mindenképpen, ebből következően túl sokszor bántok meg akaratlanul embereket, és sokszor értenek félre engem is - de rájöttem, hogy így nem lehet élni. Úgy nem lehet élni, hogy nem merek kimenni az utcára, mert mi van, ha a fejemre esik egy tégla, és szörnyet halok. Mi lenne? Akkor meghalok. Egyszer úgyis túl kell esnem rajta, nem igaz? Éppen ezért kezdtem el én is azt, amit sok külföldi blogon láttam már: egy 2013 feliratú, szép nagy befőttesüvegbe dobálom a cetliket, amire naponta felírom, mi okozott nekem bármiféle örömet. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig tartok ki, általában hamar feladom az ehhez hasonló dolgokat, de ezt most szeretném. Most szeretném folyamatosan emlékeztetni magam arra, hogy az élet szép, és még ha úgy is érzem néha, nincsen okom panaszra. Nyissátok fel a szemeteket, és lássatok ti is!

Csók, L

u.i: Két nagyobb projektem is van most - még a NaNoWriMo-ra elkezdtem újra átírni a Fanfictiont, akkor azzal a lendülettel félre is tettem, mondván, ez szenny, meg különben is, itt az ideje, hogy elfelejtsem már ezt a történetet. De a minap újra beleolvastam, és teljesen elhűltem, és meglepődtem magamon - ugyanis jó volt. Nem nagyon jó, de elég jó. Az előző változatnál lényegesen jobb. És már Lilia sem teljsen Lilia a történetben, és a fiúk sem a Tokio Hotel-es fiúk, csak muszáj volt valami keretre felfűzni az egészet, de közben megváltoztatk teljesen. Érdekelne titeket az új változat? Szenvedősebb meg bonyolultabb a réginél, meg hálistennek hosszabb is. A másik pedig, hogy rettentően unatkoztam valamelyik hétvégén, és elkezdtem Garth Nix egyik könyvét fordítani (még nem jelentek meg magyarul), és ugyan még csak a prológusnál tartok, de annyira élvezem, hogy ha időm engedi, szívesen folytatnám - érdekel titeket egy kis fantasy? Nem szeretem az ilyesmit, de ezt a regényt még így is igencsak élveztem.