Valljuk be, nekem tetszik ez a stílus. Nem kicsit szimpatizálok vele. már azelőtt ismertem és szerettem, hogy begyűrűzött volna az országba. Mert ami most itt, M.o.-n folyik, az kész röhej. De akkor először is foglaljuk össze, mit takar a „stílus” szó.

Az ember sokszor hallhatta már azt egy-egy „emo” szájából, hogy az emo nem egy stílus, hanem egy életérzés. Hülye kijelentés, bár alapja van. A stílus ezeket foglalja magába: öltözködés, zene, életérzés, viselkedés. Hiába, ma akkor is nagyon könnyedén rávágják valakire, akinek rosszabb kedve van: mi van, baszdmeg, emos vagy? És szerencsétlen megszólított utálhatja nagyon az egészet, akire rásütötték az emo bélyeget, nehezen szabadul tőle. Az is veszélyben van, aki olyasmi cuccokat hord, mint ezek az ún divatemok, hiszen akkor az is biztosan egy idióta emokid.

Azt hiszem, kezdem megérteni a társadalmat. Küzdenek azért, hogy besorolhassák egymást a különböző stílusok kategóriáiba, pedig még maguk sem értik meg, miről is van szó tulajdonképpen, az emot pedig egyenesen külön állatfajnak tekintik.

Igazából mit nevezhetünk emonak? Fogadnék, a fél ország ezt sem tudja. Mutassatok nekem itthon egyetlen igazi emot! (kivéve olivért cyanide asz-ében XD) Jönnek a fekete hajukkal, eltakarja a szemüket, piercingekkel, egyező neműek smárolnak premier plánban a buszon, megállókban… Szomorúan ülnek az utcán, a járda szegélyen, aztán hazamennek, és úgy viselkednek, mint bárki más. ezt nevezik ők emonak-

Én úgy viszonyulok hozzá, hogy csinálják, ha ők ezt hiszik, mit bánom én? Főleg azért, mert nekem is tetszik, és azt hiszem, egyre közelebb járok ahhoz, hogy én is egy ilyen emo-utánzattá fajuljak. És tudjátok mit? Váljak csak! én azt hiszem, tudnám szívvel-lélekkel csinálni. a kinézettel meg nem lesz gond: most is úgy nézek ki ha valaki látott már „szőke emot”.