Van, amikor az ember rájön, hogy kurvára semmi értelme annak, amit csinál. Amikor elgondolkozik azon, hogy minek is él egyáltalán. Nekem volt esélyem rá, hogy olyan életem legyen, amilyet mindenki akar magának. És ezt elbaszta nekem egy kamionos. Végülis, nem hibáztatom érte. Ő is ember. A kamionsofőr is elfárad, ha egész nap vezet, ős sem lát a sötétben. Véletlen volt. Baleset volt.

Felkeltem, mert reggelente ez a szokás, meg azért is, mert ma a srácokkal akartam találkozni. Elmondható, hogy szerettem őket, és ők is engem. Andris és Gergő tényleg eszméletlen jó haverok voltak, akikre mindig számíthat az ember. Mindemellett melegek. Csőbuzik. Ki nem mondott megállapodás szerint erről sosem beszéltünk, mégis, mindenki tudta. A legtöbb embert zavarná, ha a legjobb haverjai a fiúkat szeretik, de engem nem. Ha valaki, én aztán igenis méltányolom a másságot.

És legutolsóként ott volt Zsálya. Őt aztán tényleg imádtam. Szép volt kedves, és nagyon életrevaló. Festett. Nem is értem, mit keres közöttünk. Egyszer csak ott volt, és velünk akart lógni. Mi pedig nem tagadtuk meg tőle, bár, bevallom, sosem gondoltunk arra, hogy akár egy lány is csatlakozhatna a bandához. Most mégis itt volt, szeretett és elfogadott minket.

Azt beszéltük meg, hogy a KisPiszkosban találkozunk. Tudjátok, tele van a város ilyenekkel. Kis, koszos kocsmák, ahol fillérekért adják a kannás bort és mindent beleng a cigarettafüst.

Nyár lévén, kint olyan istentelen meleg volt, főleg a fekete pólómban, hogy komolyan megváltásnak éreztem a piálda füstös levegőjét, ahogy beléptem az ajtón. Nem kellett sokáig keresgélnem, a többiek ott ültek megszokott asztalunknál. Zsálya rajzolgatott valamit a vázlatfüzetébe, Andris meg Gergő vitatkoztak valamin, mindegyik előtt egy korsó sör. Mosolyogva léptem melléjük.

- Sziasztok- szaladt még szélesebbre a vigyor a számon. Zsálya felpattant, szájon csókolt, és már hajolt is vissza a rajza fölé.

- Régen láttunk- motyogta közben, én pedig levetettem magamat egy székre.

- Sok a dolgom abban a francos bárban- fintorogtam, és rendeltem én is egy sört az arra járó pincérnőtől.

- Mi újság? –kérdeztem a fiúkhoz fordulva.

- Nem sok –vont vállat Gergő- Annát dobta Krisz, aki ezen úgy kikészült, hogy azzal fenyegetőzött, felakasztja magát. Később meg is próbálta egy rózsaszín csillagos cipőfűzővel, de nem kötötte elég szorosra a csomót.

Andris gonoszan felröhögött.

- Az a rózsaszín picsa még ahhoz is hülye, hogy öngyilkos legyen.

Zsálya kisöpörte barna tincseit a szeméből, és rám nézett. Ő volt az egyetlen, aki megtartotta közülünk az eredeti hajszínét. A szemeit meg imádtam. Egyszer zöld volt, egyszer aranysárga, attól függ, mi volt rajta. Vagy hogyan esett rá a fény.

- És veled mi van?

- Az égvilágon semmi – tártam szét színpadiasan a kezeimet, és majdnem levertem Gergő sörét.

- Baszd meg, vágasd le a hajad, ha nem látsz tőle!

- Bocs.

Újra Zsálya felé fordultam.

- Eljössz ma velem bulizni?- kérdezte mosolyogva, és behúzott még két vonalat a kialakuló formához.

- Mikor?

- Este. Látszik, hogy elég régen toltad oda a pattanásos seggedet akármilyen partira. Hát mikor lenne?

- Nem megy, élet. Dolgoznom kell.

Zsálya drámaian forgatta a szemeit. Andris felállt az asztaltól.

- Bocs, skacok, de randim lesz.

- Kivel már megint? – meresztette rá festett szemit Gergő.

- Asszem, Noelnek hívják… Vagy valami hasonló kreténség- vigyorgott szélesen.

Gergő is feltápászkodott.

- Én meg megígértem a húgomnak, hogy elviszem vásárolni. Most mondd meg! 13 éves, és melltartót akar venni magának! Normális ez?

Zsályával jót kacagtunk rajta, miután kettesben maradtunk. Gyengéden megérintetett a karom. Eszméletlen, milyen apró és puha kézfeje van.

- Gyere, kísérj el a dm-be. Elhasználtam a fekete szemceruzámat.

Csodás nap volt. Tudod, az a nyári nap, amikor szikrázik az ég, csillog a szökőkút vize a téren, és Zsálya felteszi a hatalmas napszemüvegét, amivel a szemét takargatja. Nem szereti, ha mindenki megdicséri, milyen élénk a színe. Ezért imádja a nyarat. Én pedig azért, amiért kézenfogva sétálhatok vele, amiért nem otthon kell ülnöm, talán a gitáromat pengetve… Mert a nyár segít felejteni. A nyár, a maga arany balzsamával, kenegeti a sebeimet. Helyes. Rám fér.