Lilia

Imádok hazatérni. Amikor tényleg érzem, hogy ahova belépek, mindegy, mekkora távollét után, az az én otthonom. Enyémek a piros, lila, zöld, sárga falak; a bolyhos szőnyeg, amibe belesüpped a talpam, a képek a falon, a könyvek a polcon; a szobában nevetgélő emberek pedig az én barátaim. A barátaimnak nevezem őket, mert hiszen így illendő, de egyre biztosabban érzem, hogy a családommá léptek elő. Mind, kivétel nélkül. Nekik megvan a saját életük, a saját családtagjaik, de nekem, akinek szinte senkim sincs, ők a családom.

Boldog örömkiáltások csattannak fel, ahogy mosolyogva belépek a szobába, kissé görnyedt háttal, hogy a varrataim ne feszüljenek annyira. „végre!” „Boldog karácsonyt, drága”, és hasonló hozzászólások keverednek a levegőbe, mindenki mosolyog rám, és mindegyiket külön imádom. Rora domborodó pocakját, Jimi rakoncátlan fürtjeit, Lennard barátját, a régen látott barna szempárt…

De kedvenc barátommal elszámolnivalóim vannak. Utat török magamnak az ajándékhalmaz között, és mellkason bököm.

- Te… - sziszegem neki- Te képes voltál nekem Umbrella cd-t ajándékozni?!

Harsány nevetés, kicsurranó könnyek. Karácsony van, mindenki boldog és mindenki szereti egymást. Leülök Bill mellé, vállára hajtom a fejem. Szórakozottan végigsimít a hajamon, nem igazán figyel rám, Lennard magyarázata sokkal jobban leköti. Amíg a monológot hallgatják, sorra veszem őket.

Rora egyszerűen elképesztő. 16 éves és tudja mit akar. Ezért minden csodálatom kijár neki. Én ilyen korban Amerikában rohangáltam fűvel-fával, keresztül-kasul. Kissrácot vár, és meg is tartja, azzal sem törődve, hogy a nagyszülők közül senki sem támogatja az ötletet. Most Rora Jimivel és Melanie-val lakik együtt a lakásában. Szűkösen jönnek ki, de azért megvannak. És a legfőbb: boldogok.

Lennard egészen belehevült a történetbe, élénken gesztikulál, fején félrebillent a barett, szeme két tündöklő golyóbis az arcában. Hihetetlen ez a pasi. Azt hiszed, ismered, és mindig kiderül róla valami, amit eddig még nem tudtál. Mint például ez. Miből gondolta, hogy én egyszer is hajlandó leszek az Umbrellát meghallgatni? Drága naiv kis Lennard.

Végezetül az ikrek. Az egyikbe úgy bele vagyok bolondulva, hogy ki se bírnék kecmeregni belőle, ha akarnék. A másik poénjait senki sem bírja ki röhögés nélkül. Annyira hasonlítanak és mégis olyan különbözőek.

Hátrahajtom a fejem, boldog mosoly terül szét az arcomon. Itthon vagyok. Végre, évekig tartó küzdelem árán megtaláltam a helyemet a világban.

VÉGE AZ ELSŐ KÖNYVNEK.