Zsálya, akármennyire is igyekezett ezt titkolni, módos családból származott. Tudjátok, abból a bőrkanapés, Armani öltönyös apukák köreiből. Így a ház a tónál az övé volt. Szerinte csak azért íratta rá az apja, hogy csaljon az adójával, ami akár igaz is lehetett volna, ha nem tudom, Zsálya mennyire utálja apját a pénzével együtt.

Lepattantunk a buszról, táskáinkat átdobtuk a vállunkon.

- Kéne már egy kocsit vennem- tettem fel a napszemüvegemet, és színpadiasan sóhajtottam egyet.

- Mégis miből?- érdeklődött mellettem Leona kedvesen. Lazán megvontam a vállamat.

- Majd rabolok bankot. Tudod, harisnyával a fejemen.

- Szexi leszel.

Rákacsintottam, bár nem hinném, hogy látta a napszemüveg miatt, és elindultam a földúton.

- De vidék- nyafogott Leona, kényeskedve haladt előre a porban. Kajánul elvigyorodtam.

- Panelgyerek- nyújtottam ki a nyelvemet. Erre ő elég nemzetközi jelzést tett: felmutatta a középső ujját. Így haladtunk a tó és a ház felé, hülyéskedve, néha-néha megtaszítva egymást. Én és ő. Ő és én. Mi.

A többiek már rég a tiszt, csillámkék vízben pancsoltak, mire megérkeztünk. Csak Zsálya feküdt a terasznak is beillő mólón; fekete, mintás bikiniben, a Tortúrát olvasva. Elmaradhatatlan napszemüvege most is rajta volt. Felpattant, ahogy meglátott minket, kirázogatta lábujjai közül az apró kavicsokat.

- Sziasztok- rikkantott vidámat, és integetett. Szaladt felénk, lába szinte nem is érintette a talajt, majd hatalmasat fékezett előttünk. Én, személy szerint, szünet nélkül vigyorogtam.  Kaptunk tőle mindketten három-három puszit, majd feje tetejére tolta szemüvegét, és végigmérte Leonát.

- Csinos kis barátnő- kacsintott rám, Leona pedig a füle tövéig elpirult.

- Nem a barátnőm, Zsálya.

- Ja, értem. – mondta szemtelenül, majd kézen fogta a megszeppent lányt. – Gyere, megmutatom a szobádat, ott át is öltözhetsz. Amúgy már csak egy szobám van, úgyhogy sajnálatos módon együtt kell majd aludnotok.

- Zsálya…- kezdtem volna bele egy lehordó monológba, de addigra már félig eltűnt az ajtó mögött. Csak a szélesen vigyorgó arca meg a napszemüvege látszott.

- Nem kell megköszönni- kiabált vissza, én pedig felcsóválva elindultam a móló felé.

Andris és Gergő egy kifeszített háló fölött ütögették a röplabdát, egy gumicsónak ringatózott a vízen. A móló másik oldalán festőállvány trónol, rajta befejezetlen tájkép. Tökéletesen idilli kép.

Zsálya lélegzését hallottam a hátam mögött, meg az öngyújtója kattanását.

- Miért nem fejezed be?- böktem a félkész kép felé.

- Mert meg kell várnom vele az este hatot. Tudod, nem ugyanolyanok a fények a különböző időpontokban. Szerintem hatkor a legszebb színű az ég. Nézd, itt narancsos, itt viszont már lila, és… Mindegy- vonta meg hirtelen a vállát, és elpöccintette az alig szívott cigarettáját.

- Jössz úszni? – kérdeztem tőle, és már ki is bújtam a pólómból.

- Nem várod meg azt a kis próbababát?- biccentett kifejezéstelen arccal a ház felé.

- Ne beszélj róla így- kérleltem, és be kell valljam, elég szánalmasnak hangzott- Hiszen még nem is ismered.

Zsálya azonban csak a szemeit forgatta, és újra elfoglalta helyét a könyve előtt. Észre se vettem, hogy Leona időközben kijött, felénk tartott sárga bikinijében. Azt hiszem, hamar felmérte a helyzetet, mert előbb rajta csillogó mosolya szélsebesen eltűnt az arcáról.

- Röplabda? Király! – próbált lelkesnek látszani.

- Beállhatok? – kiabált oda a két fiúnak, akik hatalmas vigyorral az arcukon bólintottak. A következő pillanatban már el is tűnt a csillogó vízben, apró hullámokat verve a felszínen, ahogy a háló felé tempózott.

Törökülésben letelepedtem Zsálya mellé, aki tüntetően nem nézett felém. Vagy tényleg olvasott, vagy nagyon ügyesen tettette, mert nem tartotta fejjel lefelé a könyvet, és még lapozni sem felejtett el.

- Miért haragszol rám? – kérdeztem meg tőle, mire dühödten lapozott még egyet.

- Nem haragszom-, vetette oda olyan hangnemben, ami egyértelműen kifejezte, hogy igenis haragszik. Felsóhajtottam.

- Féltékeny vagy?

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor túl messzire mentem. A lány szitkozódva felpattant, lekapta napszemüvegét, ami látni engedte hirtelen haragtól villódzó szemeit. Kezdtem félni tőle.

- Ide figyelj, Erik- sziszegte nekem fojtott hangon- a világ nem csak körülötted forog! Én itt voltam melletted, szinte a kezdetek kezdetétől, eltűröm a hülyeségeidet, a gyerekkori sérelmeidet, melletted alszom és hagyom, hogy lilára pofozz a rémálmaid közepette, és… És semmit sem kértem érte cserébe! Soha! Úgyhogy a legeslegkevesebb, amit elvárok tőled, az az, hogy… Nem tudom, mit várok tőled! Nem tudom, mit várhatok tőled!

Azzal se vesződött, hogy felkapja a könyvét, elkezdett a ház felé rohanni. Megbotlott egy kavicsban, és elesett, de szinte azon nyomban fel is tápászkodott, majd eltűnt az ajtó mögött. Felvettem a könyvét, és elindultam utána. Még homályosan érzékeltem Leonát, ahogy utánam pillant, de abban a pillanatban senki és semmi sem számított nekem Zsályán kívül. Még ő sem.