Igazi, vérbeli mazochistaként ostoroztam magam a meleg vízzel, ami pirosra színezte bőrömet. Féltem ettől a mai éjszakától, és nem magamat féltettem Eriktől, hanem pontosan fordítva. Attól tartottam, hogy nem bírnám megállítani magamat, ha a magaméhoz simulni érezném a tökéletesen szőrtelen mellkast, a kezeket testemen kóborolni…

Megráztam a fejemet és a tusfürdős flakonért nyúltam. Különben is- folytattam magamban-, hiába küldtem el, Ádám még mindig ott van. Anya is bármikor keresztbe tehet nekem.

Leöblítettem magamról a habot, majd a törülközőt magam köré tekerve kiléptem a csempére.

És ez kit érdekel?- tolakodott a fejembe egy másik, kaján hang. Csendesen felnevettem. Lám lám, magammal vitatkozom. Gyorsan megtörölköztem, belebújtam a hálóingként szolgáló XXL méretű pólóba, fogat mostam. Közben halkan dudorásztam magamban. Nem féltem, már nem.

Lábaimat lóbálva olvasgattam a magammal hozott könyvből, mikor Erik mellém hasalt.

- Mit olvasol?- kérdezte, mentaillatú, forró lehelete nyakamat súrolta. Megmutattam neki a könyv borítóját. A háttér narancsosra festett fal volt, egy fából készült lapáton ínycsiklandó, lédús szedrek feküdtek. Szederbor.

- Te hiszel a varázslatban? –kérdeztem tőle. A hátára gördült, és feje alá tette kezeit. Fekete tincsei vizesen csillogtak, a nyakánál aranyosan felkunkorodott haja vége a nedvességtől; My Chemical Romance-es póló és fekete alsógatya volt rajta, bőre természetellenesen fehérnek tűnt a hold fényében.

- Azt hiszem, igen. Úgy gondolom, hogy vannak emberek, akiknek van valamiféle hétköznapi varázsuk, de ehhez nem kell nekik varázsige, meg villódzó fények és ilyesmik. Ők csak… tudnak és éreznek dolgokat.

- Ez a könyv pont erről szól. Kölcsönadom, ha érdekel.

Elmosolyodott.

- Kösz. Bár nem sok időm van olvasgatni mostanában.

Ujjaimmal egyik bársonyos fényű tincsét kezdtem el pödörgetni. Éreztem, ahogy izmai egy pillanatra megfeszülnek, majd szinte ugyanabban a pillanatban megnyugodott, és elernyedt.

- Miért hajtod ennyire túl magad, hm?

- Egyetemre akarok menni. Legalábbis akartam.

Hosszú, zongoristáéhoz hasonlatos ujjai felkaromat cirógatták, körmei szélei karcoltak, de nem érdekelt.

- Hogyhogy csak akartál?

Hosszan, elnyújtottan felnevetett, rázkódott tőle teste és az ágy.

- Úgy érzem, nem vagyok oda való. És ne ellenkezz!

Csendesen mosolyogtam felszólítónak szánt hangnemén.

- Akkor viszont tényleg nem kellene ennyit törnöd magad. Több időd maradna másokra.

Szinte láttam, ahogy jókedve elszáll, keskeny, kanyargós, csillámarany fuvallatként, és a helyét fekete-bíbor színek veszik át.

- Ugyan kire legyen időm? A családom halott. A legtöbb barátomon ott hagytam, vidéken. Barátnőm nincs, az úgynevezett barátaimat hetente kétszer, ha látom. Senki se vár otthon, se máshol. Az egyetlen rendszeresség az életben a bár. Most mondd meg, kire szánhatnék időt magamon kívül?

- Én itt vagyok neked- suttogtam a tőlem telhető legnagyobb gyöngédséggel. A legszebb mosoly terült szét az arcán, amit valaha is fiún láttam; elfojtottam egy sóhajtást. Megszorította a kezemet, úgy súgta rekedten:

- Tudom… tudom… és ez életem legszebb ajándéka.

Ujjaim abbahagyták a simogatást haja szálai között. A tincsek már megszáradtak, és végük fényes csigákba pöndörödött össze.

- Akkor miért nem hagyod, hogy szeresselek? –kérdeztem csalódottan. Valami szomorú dallam rég elfeledett hangjai kúsztak elmémbe. Erik nyelt egyet, majd szorosan lehunyta, és összepréselte szemeit, mint akinek hatalmas fájdalmat okoz a válasz.

- Nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom magyarázni neked… Mikor először megláttalak, azt hittem, angyal vagy, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem tévedtem akkorát, mint elsőnek gondoltam. Egy angyalt pedig nem rohanhatsz le, nem láncolhatod magadhoz. Nem zárhatod köré karjaidat, mert a szorítás hevében könnyen eltörhetnek szárnyai. Különben is, egy ilyen idióta, mint én, nem érdemel meg egy angyalt. Sajnálom.

Ujjaim nyaka fehér bőrére siklott, tapintása esküvői ruhák kelméjét juttatta eszembe. Félve pislantott rám, kíváncsi szemekkel várva, mit szólok elméletéhez. Nagy levegőt vettem, mielőtt kimondtam volna.

- Ekkora hülyeséget még életemben nem hallottam.

- Sajnálom- suttogta szomorúan.

- Ezt pedig hagyd abba- tolta el ujjaimat róla - Nem akarok semmi olyasmit tenni, amit te igazából nem is akarsz, aztán pedig szégyellni magamat.

Összeszorított ajkakkal gördültem én is a hátamra, velem együtt a hatalmas kő is a mellkasomon. Csend volt, puha, bársony léptű csend; biztos voltam benne, hogy ha akarnánk, hallhatnánk, miről beszélgetnek a csillagok odafent. Szinte fájt, hogy meg kell törnöm a varázslatot.

- Mi van akkor, ha az angyal láncolja magát hozzád? Akkor is eltaszítanád?

Oldalra fordította fejét, és rám emelte Görögországi nyarak tengerére emlékeztető szemeit.

- Ki vagyok én, hogy egy égi lény akaratával szembeszegüljek?

Mindkettőnk arcán ugyanaz a mámorittas mosoly jelent meg.

- Szeretlek, Erik.

- Nem hittem az angyalokban- dünnyögte- Amíg bele nem szerettem egybe.