A hatalmas ernyőlámpák a szemembe világítottak, és a vakuk fénye is kezdett idegesíteni, meg a bőrgatya rajtam, ami olyan feszes volt, mintha egy második bőrként lenne rajtam.  Mosolyogtam és kacsintgattam, vagy csak simán néztem bele a fotós kezében tartott kamerába. Nem csináltam semmit, mégis roppant elégedetten bólogattak.

- Köszönjük, elég lesz!

A kopasz fotós szólalt meg, és máris rohant a gépből kikapott kis kártyával a számítógép mögött ülő lányhoz, aki feltöltötte a képeket a komputerre.

- Pompás, pompás!- tapsolt a kis kopasz. A csípőmozdulatai és a beszédtílusa egyre inkább biztosított arról, hogy az illető meleg.

- Akkor most a lánnyal együtt!

Zsálya lépett mellém.  Rózsaszín, párducmintás harisnyát, bőrfűzőt, bőrszoknyát adtak rá, barna hajában a harisnyával harmonizáló csík kanyargott. Rávigyorogtam.

- Jól nézel ki.

Felpislantott rám a vastagon körbehúzott szemével.

- Nem igazán kapok levegőt- suttogta.

Nevettem rajta, ő pedig újfent rám nézett azzal az ó-anyám-mennyi-hülyével-vagyok-körülvéve pillantásával. Gondolatban megtapsoltam a stylistot, amiért sikerült rávennie a lányt, hogy megszabaduljon dédelgetett napszemüvegétől.

- Gyerünk, gyerünk, nem érünk rá egész nap! –sürgetett a számítógépes lány. Egymásra néztünk, majd sóhajtva visszatértünk a pózoláshoz.

Hulla fáradt voltam. Még sosem éreztem magam így, mintha a testemet háromszor egymás után küldték volna át egy úthenger alatt, de a fejem kimaradt, hogy végignézhessem az egészet. Mindig megvettem az üresfejű, szőke vagy éppen vörös kirakat-babákat, akik egész nap a kamerák előtt állnak és ennyi a dolguk, de kénytelen voltam meghajtani előttük a fejemet, hogy ezt naponta kibírják. Bár, férfiasan be kell vallanom, rohamosan fogyó energiám ellenére is roppantul élveztem ezt az egészet. A sok színes övet, műhajat, a pörgést, ahogy mindenki ide-oda rohangál, én pedig a vászon előtt mosolygok. Jó érzés létrehozni valamit, amit az emberek szépnek látnak.

Részeg benyomást kelthettem, ahogy felfelé támolyogtam a lépcsőn, a korlátba kapaszkodva. A lift megint karbantartás alatt volt, mint azt az ilyen koszos, pesti bérházaktól megszokhattuk. Ahogy felértem az emeletemre, türelmetlen léptekkel indultam az ajtóm felé, tornacipőm talpa vidáman csattogott a mocskos kövön. A farzsebemben kotorásztam kulcsom után, be fordultam a sarkon… és földbe gyökerezett a lábam.

Ott ült elbóbiskolva az ajtóm előtt, rengeteg fekete haja ki volt engedve és mindent beterített, mellette két nagy bőrönd ácsorgott, fél kézzel az egyik fülét markolta. Zöldre volt festve a körme.

- Leona- csipkedtem meg a fehér arcot- Mit csinálsz itt?

Majdhogynem a torkomra forrt a szó, mikor kinyitotta és rám szegezte ibolyaszemeit, majd elmosolyodott.

- Nem is örülsz nekem? –kérdezte. Felsóhajtottam és a bőröndjeire mutattam.

- Neked örülök. És ők?

Elgondolkodva cirógatta meg az egyik oldalát.

- Megszöktem otthonról- közölte végül- Nem bírtam tovább. És… nem jutott eszembe más hely, ahová mehetnék. Szóval…

- Maradhatsz - mosolyogtam rá, mire boldogan elkerekedett a szeme.

- Tényleg?

- Persze. Bár nem tudom, hogyan fogunk elf…

Elfúlt a hangom, mikor magához szorított, és annyira szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt. Levendula, kókusz, és napon száradt ruhadarabok illatát árasztotta. Kiszabadítottam jobb kezemet és a selymes fekete hajfürtök közé csúsztattam ujjaimat. Mire észbe kaptam, fürge, vékony ujjai már a felső gombtól szabadították meg ingemet.

- Hé- toltam arrébb a kezét- Ne azért csináld, mert úgy érzed, tartozol nekem vele.

- Hülye vagy- suttogta- Vigyél be.

- Biztos ezt akarod? –kérdeztem tőle hasonló hangerőn, mélyen a szemébe nézve. Angyalian mosolyogva bólintott, és felmutatta kezét, amiben kulcsaimat lóbálta.

- Csak nem ezt kerested?- kuncogott. Nem tettem le, a karjaimban vittem be az ajtón, a bőröndöket is úgy rugdostam be magunk után. Belül viszont leugrott a padlóra, pár lépéssel körbejárta a lakást, majd megállapodott a hálóban.

- Szóval ez az- szögezte le végül. Átöleltem hátulról, fejét a vállgödrömbe simította.

- Mondtam, hogy nem nagyon fogunk elférni, meg koszos is, és…

Megfordult, egyik ujját ajkaimra helyezte, úgy suttogta:

- Tökéletes.

- Ne túlozz- mosolyogtam, mire megcsókolt. Dinnyeízű volt a szája. Egyre inkább elvesztettem a fejemet, ahogy csókolt, egyre inkább nem voltam magamnál, ahogy lekerültek rólunk a ruhák…