Az időjárás kihatással van az emberre, főleg rám, komolyan mondom. Régen szerettem a szeptembert, a maga arany-vörös csillogásával, de mostanság ennek a fénynek még csak a halvány rokona sem sugárzik át az esőfelhőkön. Néha esik, néha nem, az emberek ormótlan, vízhatlan anyagból készült esőkabátban mászkálnak, vagy esernyővel, és egyre több lányon látok idióta, színes gumicsizmát.
Hazafelé tartottam a busszal, egykedvűen bámultam kifelé az ablakon, de a vizes üvegem keresztül csak elmosódott formákat láttam. Tim is itt volt valahol, biztos voltam benne. Szinte mindennap együtt utaztunk, kivéve, ha ikertestvérének kevesebb órája volt a szokásosnál, és beültek valahova együtt kajálni. Néha azon kaptam magam, hogy mellettem ül, és teljesen fesztelenül beszélgetek vele.
A mai nap nem ilyen volt. Teljesen kedvetlen voltam a mindent beborító szürke-kék nyálkától, úgy éreztem, mintha a hangulatomat is valami hasonló massza vonná be.

Leléptem a buszról, fejemre húztam dzsekim kapucniját. Kisgyerekek sétálgattak anyjuk kezét fogva, sárga vagy éppen piros gumicsizmában, minden tócsába belelépve, szürke tömbházak sorakoztak az út mentén…

- Baszdmeg - morogtam magamnak magyarul. Egy megállóval arrébb szálltam le. Megnéztem az oszlopra erősített, keretbe foglalt menetrendet, a következő busz egy óra múlva várható. Alig bírtam elfojtani egy újabb káromkodást.

Összevont szemöldökkel és kezekkel, dühösen bámultam az előttem elterülő, ismeretlen városrészre. Most mit csináljak itt, amíg a busz befut? Haragosan fújtam egyet. Sétálni kezdtem az egyik, macskakövekkel kirakott utcán. Minden kirakatot megbámultam, ám sokáig kellett haladnom, mire egyik felkeltette érdeklődésemet.

Ruhagaléria- ez állt a kis butik felett, az ablaküveg mögött pózoló babákra pedig ínycsiklandóan színes ruhákat húztak. Mindebben a legszebbet hatalmas, neonsárga matrica hirdette: kedden minden termékre 45% kedvezmény! Több sem kellett, benyitottam az ajtón.

Az üzlet hátsó részében álló pult mögött szőke, zöld szemű nő álldogált.

- Jó napot- köszöntem előzékenyen.

- Üdvözlöm- válaszolta, és hanglejtéséből kitetszett, hogy ő sem idevalósi.

Mosolyogva kezdtem el nézegetni a ruhafogasokra aggatott dolgokat- itt egy táska, ott egy öv, amit nem lehet otthagyni, hopp, pont ilyen lila ruhára vágytam már mióta…

Kezemben mértes ruhakupaccal egyensúlyoztam oda a szőkés nő elé.

- Szeretném őket felpróbálni- nyögtem ki nehézkesen, ugyanis a padlóról felkavaródó por beleszállt az orromba. A nő csak mosolygott.

- Fiorella, hát nem is ismersz meg? –szólalt meg magyarul, mire teljesen elkerekedett a szemem. Hát persze, hogy ismertem! Az arcán megülő kajla mosoly, a csillámzöld szemek, és a kontyba kötött, hamvasszőke haj, ami csak pár árnyalatnyival sötétebb, mint a fiáé… Dani anyja.

- Elnézést- mosolyogtam. – Olyan régen láttuk egymást, elsőre tényleg nem ismertem meg.

Csengő hangon nevetett, nyakát hátrahajtotta közben, és kézen fogott.

- Gyere, megmutatom a próbafülkét.

Jól elrejtett ajtón vezetett át, én ügyesen ellensúlyoztam a ruhakupacommal, míg el nem értünk a lefüggönyözött kabinokig.

- Azt hiszem, most magadra hagylak- mosolygott továbbra is. –Szólj, ha segítség kell.

- Rendben van- villantottam rá én is egy mosolyt. Beléptem a kabinba, ahol rögtön életnagyságú tükörképem fogadott. Közelebb hajoltam a képmáshoz, letöröltem szemem alól a  fölösleges, kissé elmosódott sminket.

Végignéztem a ruhahalmon, ami elkísért ide. Egy farmer, két pulcsi, egy ruha, táska, öv.. És az egész nem kerül többe 20 eurónál. Tökéletesen boldog voltam.

Dudolászva húztam magamra a térdénél, combjánál szakadt farmert, és a lyukacsosra kötött, lila pulóvert. Pajkosan forgolódtam a tükör előtt, megállapítva, hogy ez pompás, a pulcsi fazonja kiemeli az alakom. Vigyorogva nyúltam a lila-fekete ruháért, ami szinte értem kiáltott ott a fogason… Belebújtam a pánt nélküli övvel díszített ruhába, körbeforgolódtam a tükör előtt. A ruha tüllszoknyája csak úgy repült utánam.

- Tetszik? Nekem igen.

Megpördültem a tengelyem körül. Észre sem vettem, hogy valaki mögém állt. Márpedig így történt.

Dani támaszkodott a fülke szélének, ugyanazzal a vigyorral, ami percekkel ezelőtt anyja arcán is játszott, haja tökéletes, művészi kócossággal trónolt a feje tetején, kék inge árnyalatának szemében való visszatükröződése különös fényt kölcsönzött szivárványhártyájának.

- Dani - sóhajtottam fel.

- Még így hívnak- válaszolta, leplezetlenül végigmustrálva. Összefontam magam előtt kezeimet.

- Hé- lépett hozzám közelebb, felkarjaimat lefejtette mellkasomról, és nem engedte el.

- Mióta lettél ilyen… - a falhoz dőltünk- hideg?

- Nem vagyok hideg.

- Hát persze- suttogta, és fejét letámasztotta mellettem a falra. Lehelete a nyakamat súrolta, mitől megborzongtam. Pontosan tudta, milyen hatást vált ki belőlem, és ezt élvezte, de még mennyire élvezte…

Csókot lehelt a nyakamra, majd elhúzódott tőlem.

- Gondolkodj el azon, amit a múltkor mondtam- utasított, miközben kisétált a kabinból.

- Nem is mondtál a múltkor semmi értelmeset- vetettem utána.

- Akkor ezen gondolkodj el. – kiálltott vissza.

Szembenéztem a tükörképemmel és zavarodottan vállat vontam.