Egyre biztosabb voltam benne, hogy megőrültem. Őszi szünet lévén otthon ültem, gyöngyöt fűztem, vacsorát főztem, hallgattam Dani kopogását és rimánkodását az ajtómon. Szinte mindennap eljött, és nekem minduntalan vissza kellett utasítanom. Ez sem szeghette hirtelen megjött jókedvemet, bár sejtettem, hogy előbb-utóbb begurul, és durvább eszközökhöz fog folyamodni, de mint Tim, úgy Tina is csak nevetett sejtéseimen. Nem ismerték Danit eléggé.

Tim minden délután átjött, beszélgetett velem, moziba cipelt – bár be kell vallanom, elég pocsék ízlése volt a filmek terén-, megette a főztömet, nevetett, és eljárt velem Tina fellépéseire.

Úgy éreztem, csacska csillám-csermelyt találtam az élet sötét folyójában, ami egy időre biztosítja boldogságomat. Lelkem mélyén egy gúnyos hang azt suttogta, semmi sem tart örökké, de eddig még mindig sikerült elfojtanom magamban a kétségeket.

A többséggel ellentétben, én szerettem mosogatni. Végeredményben ez is hozzám tartozott, ez is azt képviselte, hogy egyedül, a saját lábamon kell egy idegen országban megállnom. Ha eltekintettem a dolog eszmei értékétől, akkor is találtam szerethető dolgokat e műveletben: a citromos mosószer illatát, a habot, ami beterítette a tányért, és kézfejemet, a víz kedves-tiszta hangját, ahogy a mosogatóba folyt, a porcelán koccanását, a víz selymes-melegét.

Most is éppen ezen elmélkedtem, mikor Tim hangját hallottam az előszobából.

- Aú. Mi ez a…?

Szélesen elvigyorodtam: a hangokból úgy ítéltem meg, Tim átesett az előszobában hagyott cipőim egyikén.

- Nehezebb bejutni hozzád, mint egy katonai kaszárnyába. – csendült fel máris mögöttem hangja. Szembe fordultam vele, mire nem restellt egy gyors csókkal köszönteni.

- Mi a program mára? – kérdeztem, mélyen beszívva pólójának illatát. Szegfűszeg aromáját véltem az anyagon felfedezni.

- Gondoltam, rá lehet venni téged egy esti sétára.

- Kérlelni sem kell- mosolyogtam, és mentem is a kabátomért.

Kézen fogva léptünk ki a hűvös levegőre, és a kapum előtt –nem kis meglepetésemre- Tomot láttam a rózsaszín hajú lány kezét fogva ácsorogni.

- Sziasztok- köszöntem zavartan. A nyúlánk lány nme zavartatta magát, kezet nyújtott:

- Szia, Cat vagyok.

- Fiorella- közöltem lemondóan. Úgysem tudja kimondani.

- Érdekes neved van. – mondta, szemöldökét felvonva. Vállat vontam.

- Induljunk- indítványozta Tim.

Engedelmesen elindultunk, ki-ki saját párjával összekapaszkodva, halkan szólva egymáshoz. Az ég lassan sötétbe borult, a város felvillantotta fényeit. Mi pedig négy imbolygó gyertyalángként róttuk az utcákat.

A zuhanyrózsa meleg cseppjei ezernyi apró tűként szurkálták arcbőrömet, én pedig mosolyogva hajtottam hátra a fejemet. Cattel sikerült egész szépen összebarátkoznunk, rendes lány a maga módján. A modora kicsit túl választékos nekem, de ezen kívül semmi bajom nincsen vele.

Úgy döntöttem magamban, Tom is egészen kedves, ha az embernek sikerül megszoknia különös stílusát. Már csak Tim miatt is érdemes volt jóban lennem vele.

Magam köré tekertem a törölközőt, és visszatértem hálószobámba, nedves lábnyomokat hagyva a szőnyegen.

A hangokból ítélve Bolkraftéknál megint családi vita dúlt. Kinyitottam az ablak fél szárnyát, és, a hideggel nem törődve, fülelni kezdtem.

- Anya ez az én életem, az én döntésem, és nem tűröm, hogy megint beleszólj- hallottam Tim dühös hangját a szomszédban.

- Én neveltelek fel!

- Ezt mintha már hallottam volna.

- Annyiszor mondom el, ahányszor csak kell, míg…

A többi szót nem sikerült hallanom, ugyanis időközben a vitatkozó páros másik szobába vándorolt. Vállat vonva kotorászni kezdtem a pizsamám után.