Amikor hazaértem, kellemes meglepetés fogadott. Melanie ücsörgött, hátát az ajtómnak támasztva. A lámpafényben megcsodálhattam csodás hajkoronáját. Sötétbarna haja tetejét vöröses-bordós-pirosra festette, az alsó tincsek megmaradtak barnának. Elgyönyörködtem az arcában, mint mindig, ha megláttam. Ritán lát az ember ilyen tökéletes szépségű arcot. És az a legjobb benne, hogy Melanie ezt nem használja ki.

- Szia, Mel, hát te? – köszöntem rá. Nehézkesen tápászkodott fel, majd leporolta magát. Szegény, régóta várhat…

- Tudod, mióta várok rád?

- Na, mióta?

- Már vagy fél órája! Teljesen elzsibbadt a seggem!

- Ó, te szegény, árva gyermek. Na gyere beljebb. Iszol valamit?

- Hát, ha már ilyen szépen kínálod, egy tonik jól esne – vetette le magát a kanapémra. Kimentem a konyhába, és a hűtőajtó kinyitása közben szóltam vissza neki:

- És mi szél hozott erre?

- Gondoltam, megnézem, hogy vagy… - beléptem a nappaliba, a tálcát egyensúlyozva. Melanie keresztbevetett lábbal szemlélődött.

- Na, ezt nem adod be nekem – huppantam le mellé. – Fogadjunk, hogy a forgatás miatt jöttél!

- Ohh… öhm… tényleg… - pironkodott.

- Ejnye – fenyegettem meg az ujjammal –, nem szép dolog ez tőled! Most megérdemelnéd, hogy ne meséljek el semmit.

- Juhúú, ez azt jelenti, hogy mesélsz! – kényelembe helyezte magát, és várakozva nézett rám. Eltipródtam. Most meséljek el mindent? Jimit, Lennardot meg… Jasmine-t? Üsse kő, elmeséltem. Késő estig ült nálam, én meséltem, kisebb megszakításokkal, mikor tonik pótlásért mentünk ki. Jókat nevettünk közben, főleg, amikor Jimi leesik a lóról. Úgy éjfél előtt fél órával úgy döntött, hazamegy. Nem különösebben bántam, le akartam végre zuhanyozni. Beléptem a zuhanytálcára, és addig csorgattam magamra a meleg vizet, amíg teljesen fel nem áztak az ujjaim. Aztán belebújtam a pizsamámba, elkecmeregtem az ágyamig, és szinte nyomban elaludtam.

Reggel a napsugarak és a telefonom csörgése ébresztett. Egész jó csengőhangom volt, szerettem hallgatni, amíg odaértem hozzá. A Tokio Hoteltől volt az In die Nacht. Ismeretlen szám volt. Álmosan szóltam bele, és elfojtottam egy ásítást.

- Hello?

- Heyho, kleiner Stern!

- Óh, Lennard – enyhültem meg nyomban. – Mázlid, hogy te vagy a legjobb barátom, különben nagyon kaptál volna, amiért ilyen korán ébresztettél. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Arra gondoltam, hogy mehetnénk reggelizni.

- Támogatom a javaslatot, kong a frigó az ürességtől. Na de reggelire gyros?

- Nem csak gyrost lehet ott enni, te nagyon okos.

- Jó, igazad van.

- Ok, akkor kezdjél el öltözködni, negyedóra múlva ott vagyok nálad.

- Honnan tudod, hol lakom?

- Én ne tudnám? – és bontotta a vonalat. Ha már ilyen határozottan megparancsolta, készülődni kezdtem. Beágyaztam, mert rendszerető kislány vagyok, és bedobáltam pár cuccot a mosógépbe. Egy másik ruhakupac alól kiráncigáltam az egyik farmeromat, és abba ugrálva jutottam el a szekrényemhez. Amíg a gatyámat gomboltam, azon gondolkoztam, mit vegyek fel felülre. Kutakodni kezdtem a szekrényben.  Elsőnek egy rózsaszín blúz került a kezembe, rögtön félre is dobtam. Aztán gondoltam egyet, és felvettem. Kerestem hozzá egy fekete topot, és azt is rávettem. Elégedett voltam magammal. Hajamat lófarokba kötöttem, és rohantam az ajtóhoz, belebújni a cipőmbe, mert csöngettek. Fél lábbal a cipőmben nyitottam ajtót. Lennard támasztotta a falat vigyorogva.

- Ne vigyorogj rajtam! – fenyegettem meg.

- Nem vigyorgok - próbálta visszakomolyítani a vonásait, mialatt én a kulcsommal bajlódtam, és remélte, hogy van a farzsebemben néhány Euro. Volt. Fellélegeztem, és elindultunk. Útközben jót beszélgettünk. Kezdtem érezni, hogy Lennard már most pótolhatatlan számomra, nincs más, akivel ilyen jól megoszthatnám a gondjaimat. Még hogy nincsen fiú-lány barátság. Két lányt mindig széthúz egy fiú, szóval… Megérkeztünk a kis görög vendéglőbe.

- Na mit kérsz?

- Még bele se néztem az étlapba – róttam meg.

- Jól van, na. Én túrós palacsintát és egy pohár gyömbért kérek. – adta le a rendelést.

- Én zöldséges omlettet, tonikkal.

- Na látod, nem is volt ez olyan nehéz.

- Hagyjál már békén, tudom, hogy hülye vagyok, reggel van!

- Az nem mentség semmire!

- Dehogynem. Jó, mondjuk én akkor is hülye vagyok, ha nem reggel van… - és ez így ment végig, amíg megreggeliztünk, végig ugrattuk egymást. Jól éreztem magam, de a munka megint közbeszólt. Mehettünk forgatni. Már az egész stáb ott gyülekezett. Jasmine szokás szerint Jimit próbálta elcsábítani, azt azért örömmel láttam, hogy bár mindent latba vetett, ez nem sikerült neki. Hé, miket beszélek? Nekem nem is tetszik a pasi. Viheti.  Michael jött felénk nagy vigyorogva. Kíváncsi voltam, mit forgat a fejében.

- Szia, Rora! Szépséged csak úgy ragyog a reggeli fényben!

- Anyád.

- Hát így legyen az ember kedves hozzád?

- Nem az emberekkel van bajom, hanem veled!

- Miért?! Én szép vagyok, okos, és még kedves is vagyok hozzád.

- Hát ezért! – hagytam, hadd eméssze meg a hallottakat, mentem tovább. Míg Markusba nem botlottam. Lelkesen üdvözölt.

- Rora! Új frizura?

- Valami olyasmi…

- Jól áll.

- Köszönöm.

- Ma lovagolsz.

- Akkor jó, ugyanis ingben vagyok, az nem baj, hogy nem kockás, ugye?

- Nem, de most még egy negyedóráig foglald el magad, ugyanis nem találjuk a Jasmine-ra való felsőt.

- Kipróbálhatom a lovamat?

- Miért, tudsz lovagolni?

- Módos családból származom, ott menő a lovaglás! – és mentem is. Megtaláltam a lovakat. Kettő volt belőlük. Egyiken rögtön megakadt a szemem. Fekete csődör volt, izmai villództak a napfényben, ahogy patájával a földet kaparta. Odamentem, megsimogattam az arcát, ő pedig rám emelte okos szemét. Békésen tűrte, hogy felpattanjak a hátára. Előrehajoltam, és belesúgtam intelmeim a fülébe. Aztán vágtára fogtam. Csodálatos érzés volt. Csípőmet együtt mozgattam a lóval, sörénye lobogott a menetszéltől. Az egész alig tartott pár percig, nem akartam kifárasztani a lovat. Visszatértem kiindulási helyemre, profin lefékeztem a lovamat, és meglepődtem. Jimi állt előttem. Fürkésző volt a pillantása, de aztán úgy látszik, megnyugodhatott, mert elmosolyodott.

- Látom, tudsz lovagolni – jegyezte meg.

- Alap.

- Nem bánnád, ha veled tartanék?

- Dehogy bánnám, sőt!

Így hát felpattant ő is a lóra, és most nem esett le a másik oldalán. Lehet,hogy tudta, mi jár a fejemben, mert megint elmosolyodott. Hagytuk sétálni a lovakat, mi inkább beszélgettünk.

- Nem tudod, hogy hívják a lovamat? – kérdeztem.

- De. Mogorvának. És találó rá ez a kifejezés. Te vagy az első, akinek engedi, hogy megülje.

- Ezt nem értem. Akkor miért ezt hozták a forgatásra?

- Nem őt akarták. Ez véletlen volt, de úgy látom, nem is kell visszacserélni.

- Hát ne is. Szegény ló, nem is mogorva. Adjunk neki másik nevet.

- Adjunk.

- Van ötleted?

- Hát… Mit szólnál a Konokhoz? Ha nem mogorva, akkor legalább konok.

- Te milyen okos vagy – néztem rá őszinte csodálattal. Ő megint elmosolyodott, ma már sokadszor, és belenézett a szemembe. Szép szemei voltak. Úgy éreztem, mondanom kellene valamit, de nem mondtam semmit. Olyan jó volt csak így csendben nézni őt. Meghitt pillanatunkat egy nyávogós hang zavarta meg. Jasmine tartott felénk. Fájdalmas fintort vágtunk egymásra Jimivel, és visszafordultunk Jasmine felé.

- Na végre – nyafogta -  már azt hittem, soha nem kerülsz elő!

Kerülsz? Na és én?

- Már régóta várunk rád, Jimi kedves.

- Mi történt, Jasmine, azóta megtalálták a felsődet? – kérdeztem tőle monoton.

- Nem is keresték – húzta fel az orrát, és eltipegett. Jimivel fellélegeztünk. Leszálltunk a lovakról, és mentünk meghallgatni Markus utasításait.

A forgatás megint izgalmas volt, főleg a jelenet, amikor suliba megyünk. Jimi beszélt, én lehurrogtam, és akkor kellett megfordulnom, én meg megfordultam, és valamiért azt éreztem, hogy ez nem csak a filmben döntő pillanat. Vannak ilyen hülye gondolataim, hát istenem. Ma lassan haladtunk az arc közelieknél, mert mindig elnevettük magunkat Jasmine igyekezetén, hogy levegye Jimit a lábáról. Mikor végeztünk, úgy döntöttünk Lennarddal, hogy elmegyünk megint ebédelni, és aztán már bevásárolok végre, hogy ne költsek annyi pénzt kajálásra. Jimi kijelentette, hogy ő is jön. Jasmine persze rögtön:

- Én is!

- Nem, te nem! – rendezte le Jimi, és jött utánunk. Meg voltam illetődve. A franc tudja, mitől.

- Én még nem is ettem itt, de ha ti mondjátok, csak jó lehet – próbált Jimi valami beszélgetés félét kezdeményezni. Én csak ültem ott kukán. Tényleg zavarban voltam.

- Isteni a gyrosuk, ugye, Ro?

- Ro?! – kérdeztem vissza- Az nem valami napisten?

- Lehet. Nem baj, nekem te megmaradsz kleiner Stern-nek – mondta Lennard.

- Kis csillag? Ti…? – mutatott ránk Jimi.

- Nem, dehogyis – ráztuk a fejünket, és vigyorogtunk ezerrel. Én és Lennard? Jó vicc. Heh. Lehet, hogy csak képzelődtem, de mintha Jimi megkönnyebbült volna. Elégedetten dőlt hátra.

A kaja végeztével felcihelődtünk, és elmentünk kaját venni nekem. A fiúk vettek maguknak egy jégkrémet, levetették magukat egy padra, és félmosollyal a szájuk sarkában figyelték rohangálásomat a sorok között.

- Nem irigylem azt a pasit, akivel egyszer élni fogsz - jegyezte meg Jimi. Csípőre tettem a kezemet.

- Figyelmeztetlek..! Ajj, a fenébe, még vaj is kell! – röhögtek rajtam. Nem érdekelt. Most álljak oda elmagyarázni, hogy nem szoktam bevásárló listát írni, kénytelen vagyok az emlékezetemre hagyatkozni, ami szétszórtságom következtében igen hiányos, hogy ezzel is vesztegessem a drága időmet? Inkább gyorsan kifizettem, amit a kosaramba pakoltam, és indultam volna hazafelé.

- Hé, képes lennél minket itt hagyni? Hogy képzeled? – háborogtak.

- Tényleg, Rora, mikor van a szülinapod? – kérdezte egyszer csak Jimi.

- Holnapután.

- Komolyan?

- És csak most szólsz?

- Nem akarok felhajtást, épp elég megrázkódtatás nekem, hogy lassan 16 éves, vén csont vagyok. Na pá!

Otthon bepakoltam a hűtőbe. Tétlenül bóklásztam a lakásban, nem tudtam, mit kezdjek magammal. Bekapcsoltam a Tv-t, Rihanna meredt rám, gyorsan ki is kapcsoltam. Más választásom nem révén, bekapcsoltam a gépemet, és bejelentkeztem msn-re. Lennard fent volt.

{lennard.}: heyho, kleiner Stern!

*RoRa : óh, szia

{lennard.} nem tűnsz jó kedvűnek :P

*RoRa  unatkozom. rohadtul

{lennard.} sajnállak

{lennard.} én nem unatkozom

{lennard.} és tudod, miért?

*RoRa nah?

{lennard.} mindjárt kezdődik a szellemekkel szuttyogó :D

*RoRa szuttyogó?? XD

{lennard.}a suttogó olyan unalmas XD

*RoRa  jó, értelek. mi az és miről szól?

{lennard.}jennifer love hewitt játszik benne, és tud beszélni az itt maradt lelkekkel

*RoRa érdekes nagyon XD

{lennard.} tudom ;)

{lennard.} elég félelmetes tud lenni:P

*RoRa te félsz egy sorozattól? LOL

{lennard.} majd ha te is meglátod, amikor megjelennek a szellemek, majd félsz te is!

*RoRa majd meglátjuk:P

{lennard.} ok

*RoRa mikor lesz?

{lennard.}5 perc múlva az RTL-en

*RoRa na akkor megyek, megkeresem a csatornát

{lennard.} nem tudod fejből? XD

*RoRa nem X)

*RoRa akkor hell

{lennard.} pokolba kívánsz? :P

*RoRa oda hát

{lennard.} szia

*RoRa csók

Kikapcsoltam a gépet. Ez jó kör volt. Viszont, ha félelmetes, vinnem kell a kispárnámat. Gyerekkori rossz beidegződésem, hogy ha megyek TV-t nézni, akkor viszem magammal a kis párnámat, és azt szorongatom. Elég nevetséges, mii? Főleg így, két nappal a 16 előtt. Megkerestem az RTL-t, épp jókor, már megy is a főcím. Elgondolkodtam azon, vajon miért szakítja ketté a csaj a fejét? Aztán vállat vontam, legyen ez az ő dolga. Mit ne mondjak, Lennardnak igaza volt. Elég félelmetes. Mindig megáll bennem az ütő, mikor megjelenik ez a tetovált szellem. Anyáád, milyen feje van!! jézus, ki ne nyisd az ajtót, ki ne nyisd az ajtót! Csengettek. De hát már egyszer csöngettek, mi van itt? Ja, hogy az én csengőm szól? Kivert a víz, lassan, szapora szívveréssel mentem el az ajtóig. Kinyitottam, teleszívtam a tüdőmet, hogy sikíthassak, és…

Melanie állt az ajtóban két bőrönd, egy csomag cigi és egy vodkásüveg társaságában.

- Mel? Te mit keresel itt?

- Talán beinvitálnál – mondta rekedt hangon. Becipeltük a bőröndöket, és leültünk a földre, hátunkat a kanapénak támasztva.

- Kérsz? – nyújtotta felém a piát meg a bagót.

- Nem – ráztam meg a fejem -, és neked sem kéne.

- Faszt se  érdekel – mondta, és rágyújtott egy cigire, majd húzott egyet a vodkás üvegből. Nézni is rossz volt.

- Na mondd…

- Mondom. Válnak az őseim – fújta ki a füstöt. Elképedve néztem rá.

- Válnak?

- Válnak – bólintott –, én meg nem akarok egyiknél se maradni. Ketten együtt még elviselhetőek voltak, mindig leoltották egymást, de külön? – tárta szét a kezét –, Fogalmam nincsen, mit akartak ezzel elérni. Békésen ültem a vacsoraasztalnál, örültem, mert jó kaja volt, erre bejelentik, hogy válnak. Áh, fasz ki van. Csomagoltam, és jöttem. Úgy tudom, van még egy vendégszobád.

- Van is. – belenézett az üvegbe.

- Tényleg nem kéne piálnom. Holnap majd szarul leszek. De most jól esik, segíti a felejtést. Különben velem jól lehet élni. Tudok mosni, főzni, vasalni. Még hajat vasalni is. Sminkelésben is profi vagyok. Meg olyan tök hülye. Mint te.  Ugye nem dobsz ki?

- Öhhm… Nem – válaszoltam néhány másodpercnyi töprengés után. Most mit mondjak neki? Nem hagyhatom, hogy kint hányódjon az utcán, ki tudja hol. Különben is, egész elviselhető a csaj. Ebben a pillanatban Jimi robbant be az ajtómon. Rám nézett, hitetlenkedve megrázta a fejét, pislogott egyet, kikapta Mel kezéből a vodkát, ivott belőle, megint rám nézett, és felnevetett. Jött Lennard is, szintén zaklatott állapotban. Leült mellém, pont Melanievel szembe. Ettől el is akadt a szava, próbálta befogadni a látványt. Kölcsönös volt. Szinte izzott körülöttük a levegő.

- Minek köszönhetem látogatásotokat? – fordultam Jimi felé, nem akartam a többieket zavarni.

- Ő itt?

- Melanie, mostantól fogva a lakótársam. Na, ki vele!

- Halálhíredet vettük.

- De jó! Mikor?

- Békésen néztem a sorozatot, aztán figyelem, megszakítjuk adásunkat. Egy csajt elütött egy villamos. Nem sok maradt meg az arcából, de pont olyan haja és felsője volt, mint neked, joggal hihettük, hogy te vagy.

- Nem én voltam.

- Nem te voltál - bólintott. Később Melanie és Lennard is felélénkült, nagyon sokáig beszélgettünk így négyesben. A nappaliban nyomott el minket az álom.