Nyugtalanul aludtam, rosszkedvűen ébredtem. Hétfő volt, hideg és nyirok. Még filmezni is mehettem. Fasza. Gondosan válogattam öltözékem, felhúztam gyűrűim, az unikornis láncot a nyakamba akasztottam. Kimentem a konyhába. Az asztalon Melanie cetlije volt.

„Suliban vagyok, ne keress

Melanie”

Hát jó. Hiába volt tele a hűtő, úgy döntöttem, leszaladok a kis görög vendéglőbe. Beleugrottam a cipőmbe, kulcsra zártam az ajtót. Kiléptem az utcára, vigyáztam, el ne üssenek. Beléptem a vendéglő ajtaján és elmosolyodtam. Lennard ült az egyik asztalnál, teáját kavargatva. Megálltam az asztala szélénél. Felnézett rám, elmosolyodott ő is. Felemeltem a kezem, hadd lássa a gyűrűm.

- Nagyon szép – bólogattam.

- Tudom - bólogatott vissza, szája sarkában félvigyorral.- Eszel valamit?

- Eszem - helyeseltem. Zöldséges omlettet kaptam, tonikkal. Jóízűen ettem, finom volt.

- Képzeld csak – kezdtem bele- tegnap ezt kaptam Jimitől – mutattam a medált neki. Elismerően bólintott.

- De…

- Mi de, Rora?

- Ülök otthon, csöngetnek. Ajtót nyitok, kinyitom a földön fekvő dobozt. Egy kártya van benne: szeretettel: Jimi. Szaladok utána a lépcsőn, megköszönöm neki. Erre ő vállat von és elhúz délnek. Nem értem…Vesz nekem egy ilyen szép és drága valamit, erre vállat von, és elmegy. Csak úgy. Még azt se mondta, Bikk-makk. Ja, de! Azt mondta, hogy igyekeztem. Hát most meg mi a…

- Figyelj…

- Ez még nem minden! Később, otthon meg felhív az a kurva…

- Kurva?!

- Jasmine, és kijelenti, hogy szálljak le Jimiről, mert Jimi akkor is az övé lesz, és ha nem veszek vissza a csáberőmből, akkor nagyon megbánom. Most mondd meg, Lennard, mit csináltam? Ezt érdemlem én? Ezt?!

- Mit?

- Hogy így beszéljenek velem csak egy pasi miatt, meg hogy csak így belépjen az életembe egy pasi, és…ajj…

- Szereted Jimit?

- Hülye vagy? Én…? Nem, dehogy, soha… Nem… Te Melanie-t?

- Melanie csodálatos lány, és nem utolsó sorban gyönyörű. Persze, hogy szeretem.

- Jó neked…

- Mi?

- Hogy tudod, mit akarsz. Én meg…

- Hát… van benne valami. De nem depizünk, forgatunk!

- Nem depizek, szorongok!

- Az már egészen mindegy.

- Hülye állat!

- Tudom… - vigyorgott szemtelenül. Elindultunk, később megérkeztünk. Nagy esemény. Cöh. Markus örömteli bejelentést tett:

- Ma vesszük fel a csókjelenetet.

- Hurrá – reagáltam monoton, kelletlenül. Jimi meglepődve kapta fel a fejét. Nem érdekelt. Még a kockás inget is hajlandó lettem volna felvenni. Ezen annyira meglepődtek, hogy rajtam hagyták a sajátomat.

Csókjelenet? Hmmm…Még az is lehet, hogy megcsókol. Hehehe. Tényleg…Hátha… Egyszeriben kipirultam, hevesen kezdett dobogni a szívem, szinte zseléből volt a térdem. Nekikészültünk, elmondtuk a szövegünket. Ajkaink közti távolság vészesen fogyott, belenéztem a szemébe, és…

Tökéletes filmcsókban forrtunk össze. Ajak az állon, ajak az orr mellett. Csalódott voltam. Elmúlt az izgalom, a remegés, sírni támadt kedvem, de elmondta a maradék szövegem, majd eltámolyogtam a pihenőszobáig. Lerogytam Lennard mellé a kanapére. Michael és Jasmine jelenete ment kint. Lennard a kézfejemre ejtette a kezét.

- Nem - jegyeztem meg rendkívül értelmesen.

- Tudom, láttam. Ez van. Szerintem azt hiszi, hogy nem szereted, és nem mert megkockáztatni egy csókot. És lehet, hogy jól hiszi?

- Mondom, hogy nem szeretem!!

- Ahha…

- Bezzeg nektek nincs ilyen problémátok Mellel, mi?

- Ha arra gondolsz, még nem csókoltam meg.

- Warum?!

- Elég spicces volt abban a pillanatban, úgyhogy…

- Inkább nem kockáztattál.

- Hát nem – a vállára hajtottam a fejem.

- Olyan jó hogy itt vagy nekem.

- Tudom – simogatta meg apáskodva a fejem. Jólesett, mert törődött voltam.

- Megyünk ebédelni?

- Nyomás!!

- Én is jöhetek? – állt egy göndör fiú az ajtóban.

- Bocs, sürgős megbeszélnivalóink vannak - ráztam meg a fejem sajnálkozva. Nem, most nem jöhet velünk. Ez van. Így járt.

Később, a vendéglő tonikját szürcsölgetve, eszembe jutott szegény Jimi meg a nyomora.

Kézfejemre támasztottam a fejem.

- Lennard…?

- Mondd, mi bánt?

- Szerinted hiba volt otthagyni Jimit?

- Hiba nem volt, de… szerintem azért rosszul esett neki. Egyik este még tök jól elvagytok, még reggel is, süttök, mosogattok, estig fejtegetitek az élet értelmét, aztán egy másik pasival mész ebédelni, még ha az a te legjobb barátod is. Jimi helyében én már rég a kardomba dőltem volna.

- Mert a te csipke-finom lelked nem bírna ki ennyi gyötrődést?

- Pontyosan!

- Sosem eszem halat.

- Jó, én se, de már megint mellébeszélsz. Meg kell oldanunk egy problémát, és a probléma neve: Jimi.

- Én nem nevezvén problémának, Inkább dilemmának. Szeret vagy nem szeret? Ez itt a kérdés…

- De ezt neked kell eldöntened.

- Eldöntöttem. Nem szeretem.

- De lesz ez a premier, és akkor mindenkinek szépnek kell lennie. Te meg a szebbnél is szebb leszel, és elcsavarod a fejét.

- Ez mind szép és jó, de én nem veszek fel szoknyát.

- Fel fogsz venni.

- Hajlamos vagyok hinni neked… És mondd csak, mikor lesz ez a premier?

- Öt nap múlva.

- Ahan, az jó..

- Na, gyere, megyünk ruhát venni - mondta, pénzt dobott az asztalra, és húzott magával.

- Tudom, hova kell mennünk. Van itt egy nagy bevásárlóközpont, és ott egy kis bolt, ami mindenféle estélyi ruhákat árul. Elég megfizethető áron. Na, oda megyünk.

Jó nagy bevásárlóközpont volt, kicsi a bolt, de tényleg gyönyörű ruhák voltak ottan. Mint egy mérgezett egér, rohangáltam a sorok között.

- Ez! ó, nem is, inkább ez! Jaj, fúj, ez rózsaszín.

- Ez lesz a tökéletes- tartott elém Lennard egy ruhát.

- Fehér?! – fintorogtam.

- Próbáld csak fel – nyújtotta felém. Habozva vettem a kezembe, és bevonultam a próbafülkébe.

Tényleg nem állt annyira rosszul. Kiléptem.

- Hűha…

- Nem tudom… Biztos jó? –fordultam körbe a tükör előtt. A ruha szoknyája lágyan szállt utánam. Elég extrém ruha volt, lehet, hogy éppen ezért tetszett meg Lennardnak. Ujjatlan volt, csak keskeny pántok tartották. Furcsa anyagból készült: se nem selyem, se nem bársony, de puha volt, szépen simult rám. A ruha bal oldalát kivágott csíkok díszítették, mintha valaki kikarmolta volna, és ez elég erogénes zónákat tárt szem elé. Szoknyája tüllből volt, jobb oldalán mindössze combközépig, bal oldalt térdig ért. Az egész olyan…olyan lebegő volt. Olyan habos-babos. Lennard mögém lépett, vállamra hajtotta az állát.

- Nézd meg, gyönyörű vagy benne. Kiemeli a vékony derekadat, és a szép lábaidat.

- Hát, ha te mondod… De menjünk, Melanie biztos egyedül érzi magát. És meg kell neki mutatnunk ezt a szépséget is.

- Jól van, menjünk.

Ráment a fél gázsim, de megérte. Máskor is szívesen felvenném.

- Ja, amúgy holnap interjút akarnak veled csinálni.

- Velem?

- Aha, a Tv Totalban, 3kor.

- Az jó, bírom azt a fószert, jól elleszek vele. De menjünk már, Melanie megőrül!

- Óh, Melanie…

Míg a kulcsimmal bajlódtam, halk zene szűrődött ki a lakásból. Tokio Hotel. Szeretem ezt az együttest. Nem lenne ellenemre találkozni valamelyikükkel.

Benyitottunk. Melanie örömmel ugrott Lennard nyakába, és szájon csókolta. Az első csók… Oldalakat regélhetnék róla. Úgy láttam, ők is. szinte csillagszórózott körülöttük a levegő. Szép pár… Igen, tudom, hogy irigy vagyok. Tudom.

- Na, mutasd gyorsan azt a ruhát!- mondta Melanie.

Megmutattam, ő pedig totál transzba esett.

- Gyönyörű…Majd csodaszépre kisminkellek, meg a hajadat is megcsinálom, és van is egy fehér topánkám, mondjuk, már november közepe van, de kit érdekel? De kár, hogy én nem mehetek!

- Miért ne jöhetnél? – csodálkoztam rá- Lennard partnereként ott lehetsz.

- Hogy te milyen okos vagy! És hogy szeretlek! –nyomott egy puszit az arcomra, én pedig felálltam.

- Azt hiszem, elteszem magam holnapra. –véltem.

- Tedd azt –hagyta rám Melanie, és Lennard felé fordult- Itt alszol?

Szegény fiú kissé megilletődött, de aztán mosolyogva bólintott. Irigykedve, fél mosollyal a szám sarkában néztem őket. Szépek így, együtt.

Sóhajtva vonultam zuhanyozni. Mazochistaként ostoroztam magam a forró vízzel. Állítólag ez fáradttá teszi az embert. Legyek fáradt, hadd aludjak békén. Nem segített, sajnos. Egész este Jimizett az agyam. Nagyon nehezen aludtam el. A nappaliban még mindig Bill énekelt.

Megint rosszkedvű voltam. Még menjek forgatni is, és nézzem Jasmine orrpiercinges képét.. Hát hogyne! Azért felöltöztem, reggeliztem, és elindultam. Mit érdekelt engem Lennard vagy Melanie? Mentem. Happy endet forgatni. Én aztán annyira, de annyira happy vagyok ma. Tényleg, komolyan.

Megérkeztem, és nem néztem Jimire. Tudattam Markussal, hogy háromkor nekem jelenésem van. Mondta, hogy tudja, és nyugodtan menjek majd el. Ok.

Jasmine elégedetten nyugtázta, hogy szóba sem állok az ő Jimijével, és gőzerővel flörtölt vele. A fiú pedig nem ellenkezett.

Felvettük a happy endet, boldogan mosolyogtam, ahogy kérték, de a mosoly álarcként feszült az arcomon. Sikítani tudtam volna. Műmosoly. Erről szól a filmipar. Ettől tehetség valaki. hogy el tudja játszani, hogy rohadt boldog, amikor pedig rohadtul nem.

Fél háromkor otthagytam őket. Michael kezdett az agyamra menni: mindenáron velem akart jönni, vagy ha azt nem, akkor legalább menjünk el egyszer moziba. Tapadt, mint egy kullancs. De nagy nehezen sikerült leráznom.

Mikor megérkeztem a Tv-hez, egy nő támadt le.

- Maga ugyebár Rora Crash?

- Igen, én legalábbis úgy tudom…

- Ezt azonnal leveszi, majd kerítünk magának valami szelídebbet.

- Dehogy veszem le! – nem értettem, mi baja van. Könyékig feltűrt, kacéran kivágott, fekete kapucnis pulcsi volt rajtam. Dekoltázsában az unikornis medál fityegett. Különben is, kezdett idegesíteni, hogy mindenkinek az én öltözködésemmel van baja.

- Hát jó- vont vállat a nő- én nem szólok bele, de ne csodálkozzon, ha kifütyülik.

- már miért fütyülnének ki?

- Mert miért ne? – kérdezte talányosan, és egy lépcső felé taszigált.

- Maga megáll itt, és amikor a műsorvezető a nevét mondja, maga lemegy a lépcsőn, leül a fotelbe, és bájosan mosolyogva válaszol a kérdésekre. Aztán nem sikoltozik a meglepetésnél. Világs?

- Mint a nap- bólogatta szaporán. – De milyen meglepetés?

- Majd meglátja, azért meglepetés- vélte, azzal faképnél hagyott. Vállat vontam, rátámaszkodtam a korlátra, szemügyre vettem a közönséget. Jó sokan voltak. Izgultam, a sárkányt csavargattam az ujjamon.

- …és mai vendégünk a bájos színészpalánta, Rora Crash!

Félve lépkedtem le a lépcsőn, a reflektorok a szemembe világítottak. A szívem ki akart ugrani a mellkasomból. Nyeltem egyet és eszembe jutott apám. Ő mindig azt mondta, hogy soha ne adjuk fle, mert furcsa ez a világ, és semmi sem úgy alakul, ahogyan várnád. Oké, apu. Még nem adom fel. Egyelőre. Bájosan mosolyogva –ahogy a szipirtyó tanácsolta- vetődtem le a hatalmas bőrfotelbe.

- Szervusz, Rora!

- Jó napot!

- Nos, kezdjünk is neki. Most nem az előéletedről szeretnéék kérdezni, az később jön. Arra lennék kíváncsi, hogy melyik a kedvenc zenei stílusod.

- Még szép, hogy a rock!

- Értem. Akkor biztosan ismered a német származású Tokio hotelt. Mi a véleményed róluk?

- Kiskoromban nagyon nagy rajongójuk voltam, de mostanában nem nagyon van időm a zenére.

- De, ha hallgatsz, akkor azt hallgatsz?

- Igen, általában.

-Nos, akkor mindjárt biztosíthatod őket a rajongásodról. Hölgyeim, és uraim, az Önök kérésére és Rora meglepetéseként itt a… TOKIO  HOTEEEEEEEEEEL!

Nem akartam hinni a fülemnek. Th? Itt…na, ne etessenek már. Pedig már jöttek is, frissen, ropogósan. Georg jött elől, haja most is tökéletesre kivasalva, puma cipő a lábán, farmer, aprómintás póló. Jött Tom is, az elmaradhatatlan nőcsábász vigyorával, fehérben, sapkában. Gustav, baseball sapkában, feketében és farmerban. Utoljára jelent meg ő. Haja nem volt felállítva, sminkje persze tökéletes. Fekete-piros, könyékig feltűrt dzsekije látni engedte a karját díszítő tetoválást, csuklószorítót, miegymást. Farmerját szegecses öv tartotta féken, nehogy lecsússzon a keskeny csípőjéről. Szeme kíváncsi, mosolya szene. Hát igen, sugárzott a pasi. Kérem szépen, ő Bill Kaulitz.