Bill

Ír. Már hetek óta, folyamatosan, szinte alvás és étkezések nélkül, csak veri a billentyűzetet abban a kellemes hangulatú padlásszobában. Ha nem rohannék folyton oda hozzá koncertek, interjúk után, már rég halálra koplalta volna magát. Ha leteszek az asztalára egy-egy új bögre teát, tál szendvicset, mindig hálásan mosolyog fel rám azzal az utánozhatatlan, szemfogakat is kivillantó mosolyával. Este, persze, ha elmúlik az ihlet, összegömbölyödve mellém ül vagy fekszik a furcsa alakú kanapéra és beszélgetünk. Igen, beszélgetünk. Különös volt először megismerni világnézeteit, még ha oly sok mindenben egyeztek is a sajátjaimmal, mindig máshogy tálalta. Egyszerűen jó vele lenni.

Lilia

Fáradtan kinyújtóztatom tagjaimat. Ezt is befejeztem. Már csak el kell vinni a kiadóhoz, így is sürgetett a határidő. Beköszöntött a december, hó még mindig nem volt, pedig az ember elvárná, hogy ha már hideg és ronda idő van, akkor legalább a hóban gyönyörködhessen. De nem.

Lebattyogtam a konyhába, elégedetten szemléltem a fekete és bordó konyhapultokon uralkodó rendet. Úgy látszik, Bill egész ura volt a helyzetnek. De ma főznöm kell, mivel úgy döntöttem, vacsorázni hívom Elenát, Lennardot, Jimit és persze Rorát. Bill kijelentette, hogy ő se akar kimaradni a buliból, meg amúgy is jönne, szóval hozza Tomot is. Halk csörgést hallok. Igen, ez a mobilom lesz. Előhúzom a fürdőszobából, a szennyeskupac alól és belehallózok.

- Na, kis csillag, mit főzöl ma nekünk?

- Szerintem semmit. Legegyszerűbb, ha szerzek valami kaját a közeli étteremből, aztán berakom a hűtőbe, amíg ide nem értek. Itt alszotok?

- Attól függ, milyen lesz a hangulat.

- Akkor hozzatok magatokkal piát is. Tudod, hogy én ilyesmit nem nagyon szoktam inni. tehát csak gin tonicom van.

- Jó, majd riasztom Jimiéket is.

- Elena? egyedül jön?

- Tudtommal igen. És nagyon lelkes…

- Pedig még nem is tudja, hogy jön Tom is…

- Óhhha.

- De, Lennard, ne említsd neki, hagy legyen meglepetés, jó?

- Kis csillag, neked bármit. Na akkor félórád van.

- Szia.

Le se kell tennem a kezemből a készüléket, rögtön nyúlok a telefonkönyvért, mert hiába rendelek régóta onnan kaját, máig nem tudom a hely telefonszámát. Kellemes hangú nőnek parancsolom meg, hogy délóra múlva itt legyen a kaja, különben nem állok jót magamért, majd elvonulok átöltözni. Egyszerű, mindennapi ruhadarabokba bújok, megterítem az asztalt. Mivel még van kemény húsz percem, lekapom az éppen olvasott Fable-t a könyves polcról, elnyújtózom a kanapén, és beletemetkezem olvasmányomba. Jót nevetek mondatain, csodálom a tehetségét, jól esik magyarul olvasni. Egyszer csak hirtelen felülök. Gyönyörű verset találtam benne Fodor Ákostól.

„ A Hold tükör, a Hold titok,

amit sose láttál, itt láthatod;…”

Újból hátravetődöm. Hogy képesek emberek ilyeneket írni? Sosem írtam verset, csak akkor egyszer, mikor jött belőlem, egyszerűen folyt, rímeltek a szavak, metaforák pattogtak a tollamból… De az egyszer volt. Már vége.

Vidám, bársony hangú csipogás hallatszik az ajtótól, majd óvatos kopogás, hangos nevetés, és a fülelés nem hallható zaja. Kedvenc barátaim érkeznek. Kinyitom az ajtót, rögtön Elena ugrik a nyakamba, beterít súlyos barna hajtömegével.

- Jaj, te lány, de örülök neked!

- Én is- mosolyodom el.

Mögötte Jimi és Rora, Lennard várják, hogy bejussanak. Apró, könnyű puszikat, rég várt öleléseket kapok.

- De rég láttalak!

- Semmit se változtál!

- Hát azért…

- Még mindig imádom a lakásod színeit!

- Na és hol a pasid?

- Később jön…

- Aha, akkor el se fog jönni…!

- Nyugi!

És ez így megy, míg el nem helyezkednek az asztalnál, és úgy-ahogy elcsitulnak. Állukat kézfejükre támasztva, csendesen várakoznak. Addig végignézem őket. Rora mit sem változott, mióta nem láttam, hacsak még szebb nem lett azóta. Szőke haja fénylik, mint rendesen, bonyolult kontyba van csavarva, szikrát vetnek lenyűgöző szemei. Jimi göndör haja most is ide-oda mered, szokásos kapucnis kardigánjai egyikét viseli. Elena olvadt csokiszín haja sűrű hullámokban omlik le a vállaira, sötétzöld ruhája kiemeli szemei színét. Gyönyörűek. Újabb csöngőszó.

- Vagy a kaja vagy a pasi- szögezik le. Nem világosítom fel, hogy maximum pasik, kíváncsi leszek Elena arcára, ha találkozik Tommal. Az ajtóban Tom és Bill szobroznak, kezükben hatalmas szatyrokkal.

- Ezt ránk sózta valami fazon- emeli fel Bill a súlyos zacskót.

- Na, melyik- hallatszik hátulról. Visszakiabálok.

- Mindhárom!

- Három?!

- Gyertek csak be.

- Tom, te menj előre a kajákkal.

- Jól van, értem én…

Végre birtokba vehetem ajkait, még ha csak pár pillanatra is, elég ahhoz, hogy jobb kedvem legyen tőle.

- Szia- suttogja.

- Rég láttalak.

- Hiányoztál.

- Gyere- fogom kézen, és bevonulunk a konyhába. Először megrökönyödött tekintetek, de ahogy felélénkülnek, éljenzés fogad minket. Szélesen vigyorogva ülünk le a már kipakolt kaja csoport mellé.

- Na, én már mindent hittem, csak ezt nem- nevet Rora.

- Gratulálok hozzá- biccent Jimi is. Elena nem szól, Tommal szemez, cinkosan egymásra vigyorgunk Lennarddal, igen, jól haladnak a dolgok.

A vacsora kellemes hangulatban, enyhe alkoholmámorban telik el. Úgy döntenek, mind maradnak.

- Hát…- vakarom meg a fülem tövét- mi alhatunk a padlásszobában Billel… Jimi és Rora mehetnek az én szobámba. Lennardé lesz a vendégszoba, azt már úgyis berendezte magának.  Marad Elena és Tom… Fel tudok ajánlani még egy kanapét meg egy matracot a nappaliban.

- Oké- vigyorog Tom szélesen.

- Nem lesz gond- nyilvánít véleményt Elena is.

- Pizsamát adni maximum a lányoknak tudok adni, de farmerban is egész jól lehet aludni, már teszteltem, szóval…

Vigyorognak, zuhanybeosztást alkotnak, rám ruházva a pakolás terhét.

Végül fáradtan rogyok le Bill mellé a ying-yang alakú ágyra, érzem meleg tenyerét a derekamra siklani, lassan hajtom mögöttem lévő vállára a fejem.

- Szeretlek.

- Mondd még egyszer…

- Szeretlek…