A hiányolás művészete.
Lilia 2010.10.30. 12:41
Egy nap a fiú majd arra ébred, hogy már nem vagy mellette. A párnádra tűzve piciny üzenetet talál, a papír felpöndörödik az oldalán, ezt olvassa rajta:
Sajnálattal közlöm, de elment, nem tér vissza.
Őszinte híved,
a Világ
Hitetlenkedve bámul a papír cetlire a kezében. Lerúgja magáról a takarókat, kirobban az ágyból, végigrohanja a házat, ellenőrzi a ruhásszekrényeket, a konyhaszekrényt, a zuhanyzót. Futását a cipős szekrény előtt fejezi be, arcára a rémület fagyaszt mintát.
---
Veled nevet, és teljes szívvel-lélekkel fut egyenesen az óceánba, és nem érdekli, ha a sós víz a szemébe fröcsköl, vagy ha elveszíti jégkrémét a ragyogó tengerben.
Nélküled csak egyet lép egyszerre, kezeit mélyen zsebébe mélyesztve, és összerándul, ha a jeges víz lábujjaihoz ér.
Veled nem ébreszti fel a zuhany hangja, a szekrényajtók csapódása, de rögtön felpattan a szeme a reggeli illatára.
Nélküled abban a pillanatban ébred fel, mikor ki szoktál surranni az ágyból, csendben, a zuhany alá. Beleborzong a visszhangzó csendbe.
Veled feküdhet és fekszik is összegabalyodva, kiváltképp a kedvenc TV műsora alatt, és élvezettel kóstolgatja, milyen érzés az ujjait a hajadba fúrni.
Nélküled óvatosan fekszik a kanapéra, párna a feje alatt, és egy könnycsepp szalad le az arcán, mikor rájön, hogy a saját ujjai a saját hajában nem ugyanazt az érzést nyújtják.
Veled boldogan indul lefeküdni, egymáshoz gömbölyödve, lábaitok összefonódva, karjaitok egymásba fonva. Aludna a hátán, a hasán, az oldalán, de nélküled sosem. Lefekvéshez készülődvén arra gondol, megérdemlem én ezt?
Nélküled közönyösen indul az ágya felé, és sosincs elég takaró ahhoz, hogy melegen tartsák, mintha a te tested lenne mellette. Lefekvéshez készülődvén arra gondol, hol rontottam el?
|