Mya táncolt. Gyönyörű, fehér ruhát viselt, ami lágyan lebegett utána, ahogy a lány forgott. Mindenki őt nézte, de az arckifejezésükön szokásosan tükröződő megvetés nélkül. Úgy néztek rá, mintha csinos lenne. Megdöbbentette őket táncának méltósága és szépsége. Úgy néztek rá, mintha fehér lenne.

- Mya, kelj fel, gyermekem!

Mya kinyitotta szemeit, és nagyanyját látta, ahogy fölé hajol. Csak álmodott. Még mindig egy vékony szalmarétegből álló ágyon aludt, testét még mindig piszkos rongyok takarták, ruhaként szolgálva. Mya áttáncolt a szobán, még mindig jókedvűen a fehérbőrűek előtti, álombeli tánc hevületétől. Legmélyebb vágya, a szabadságon kívül, a formális tánc elsajátítása volt. Látott fehér férfiakat, ahogy megpörgetik asszonyaikat. Szebbnek tűnt, mint bármi más ezen a világban, főleg az ő rémálomszerű világában.

Reggelit készített nagymamájának és kis ikerhúgainak, csak aztán magának. A jobb falatokat a többieknek adta, ő maga csak egy penészes kenyérhéjat rágcsált el. Nagymamája megpillantotta Mya hátát,  és halkan füttyentett.

- Gyermekem, azt hinné az ember, azok a korbácsnyomok visszatartanak attól, hogy izegj-mozogj, miközben Massa munkáját végzed.

Mya bólintott, gyors, kis fejhajtással, aztán odahajolt, hogy segítsen nagymamájának kikelni az ágyból, és eljutni a földekig, ahol dolgoztak. Nagymama hamarosan meghal. Mya előre látta, de az ikrek még nem jöttek rá.

Sokáig dolgoztak még sötétedés után, és Myának olyan hatalmas fájdalamai voltak a friss ütésektől a hátán, hogy semmi mást nem akart, csak bemászni az ágyába, és örökre ott maradni – de nem tehette, még nem. Kötelezettségei voltak. Miután ellenőrizte, hogy húgai elalváshoz készülődnek, és segített Nagymamának visszamászni az ágyára, felvette egyetlen köpenyét, és kisurrant a sötét éjszakába.

Egészen a mester birtokának széléig lopódzott. Talált egy elhagyatott almafát, éppen csak hogy a birtokhatáron belül. Tele volt kövér, szaftos almákkal, melyek minden ágat lehúztak súlyukkal. Nekikezdett, hogy leszedje a legalacsonyabb ágon csüngő gyümölcsöket, és köpenye hajtásaiba, mint valami hevenyészett kosárba rejtette őket.

Himbálta magát, miközben dolgozott, pedig rettenetesen fáradt volt. Felugrott, hogy leszakítson egy almát egy valamivel magasabb ágról, és kecsesen, gyönörű ívben pördült meg. Szerette, ahogy a mozgás azt az érzetet kelti, hogy ő könnyű, kifinomult, talán még csinos is. Lábai alig csaptak zajt, mikor a földön landolt. Felette egy ág kettétört, olyan hangosan hasítva az éjszaka csendjébe, mint egy pisztolylövés. A hangra felkapta fejét, és halálra rémült. Egy ágon, a fa lombján félúton Jack ült, a mester fia.

Mya eldobta kis batyunyi almáit, és futni kezded, arcát szoknyájával próbálta védeni, de Jack már leugrott a fáról, és hamar beérte a beteges, sápadt szolgalányt, mielőtt az túl messzire jutott volna. Megragadta a karját, és megfordította, hogy láthassa arcát. A lány halkan sírdogált.

- Nyugodj meg. Nem foglak bántani. Nézd, inkább segíts nekem felszedni az almáidat.

Jack négykézlábra ereszkedett, hogy összegyűjthesse a gyümölcsöt a földről. Egy pillanat múlva Mya is a fiú mellé ereszkedett, és dolgozni kezdett a fehér fiú mellett.

- Sok gondnak tűnik néhány nyomott gyümölcs miatt – állapította meg Jack, miután végeztek.

- Igen, uram – válaszolt Mya lehajtott fejjel.

- Ezt ne csináld.

- Mit, uram?

- Ne viselkedj úgy, mintha a mestered lennék – mondta a fiú.

- Minden tisztelem, uram, de ön az.

- Nem, az apám az – válaszolta a fiú egyszerűen.

Továbbra is beszélt a lányhoz, miközben segített még több gyümölcsöt leszedni a fáról. Lassanként a lány is jobban megnyílt, és már nem kezelte úgy a fiút, mintha a felettese lenne. Olyan helyen szólhattak egymáshoz, mely távol állt bőrszíntőlés elvárásoktól; egy magányos fa alatt.

- Miért kockáztatsz ennyit néhány szem almáért? – kérdezte Jack, miközben egy faágon ültek, két édes, piros almát majszolva. Néhány perccel ezelőtt segítette fel a lányt az gára, és az hamar hozzászokott a magaslathoz.

- A nagymamám kedvencei. Mindig kijövök, és leszedem őket, mikor má’ érettek.

- Ezek szerint holnap is visszajössz?

- Igen, visszajövök. Boldoggá teszik Nagymamát.

Másnap este Mya megmosakodott, és kiegyenesítette a haját, mielőtt felvette köpenyét, és a fához sietett. Nem látta Jacket, de valami volt a holdfényáztatta talajon. Óvatosan megközelítette, és látta, hogy egy gondosan, tartósra font kosár az. Benne a legszebb köpennyel, amit életemben látott. Jack leugrott a faágon lévő őrhelyéről, ezzel felriasztva a lányt.

- A tied  - mondta széles mosollyal.

- K-köszönöm! – dadogta a lány. A gondolat, hogy ilyan csodálatos dolgok birtokosa lehet, megdöbbentette. Újfent éjszakába nyúlóan beszélgettek azon az estén, és másnap reggel a lányt a mester ültetvényére hivatták. A szíve hevesebben vert, mint egy kolibrié, de mint kiderült, nem volt bajban. Ehelyett azt mondták neki, hogy ezentúl szobalányként kell dolgoznia. Megszabadították piszkos ruháitól, megfürdették, és adtak neki egy pár igazi cipőt. Ezekután jobban érezte magát, mint eddigi életében bármikor.  Az ágyakat kellett bevetnie, és kicserélnie bizonyos dolgokat a púderszobákban. Jack besétált az egyik szobába, amíg a lány ágyazott. Becsukta az ajtót, mielőtt beszélni kezdett volna.

- Hogy tetszik?

- Csodálatos. Fogalmad sincs róla, milyen volt azokon a földeken dolgozni – kiáltott fel a lány. Azt várta, hogy a fiú majd elmosolyodik, látva, hogy boldog, de az lefelé nézett, kerülve a lány tekintetét.

- Igazad van. Fogalmam sincs. Bárcsak többet tehetnék érted! Annyira szeretném.

A fiú szégyene elég bátorságot öntött a lányba, hogy beszéljen. Az egyetlen dolgot kréte, amit a fiú megadhatott neki.

- Megtanítanál waltz-ozni?

Hirtelen elszégyellte magát merészsége miatt. A fiú cipője orrát kezdte el bámulni.

- Persze – mondta a fiú, közelebb lépve, és megemelve a lány állát, hogy annak ne legyen más választása, mint az ő arcára nézni -, ne érezd magad rosszul amiatt, hogy kérsz tőlem valamit.

Nagyon közel húzta magához, és vezetni kezdte. A lány hamar felvette a lépéseket, ahogy a fiú a dallamot dúdolta. Mya sosem volt még ilyen boldog. Ahányszor csak le akarta sütni szemeit, a fiú gyengéden arra kényszerítette, hogy barna szemeibe nézzen. Annyira hasonlítottak a lány saját szemeihez, hogy azt is hihette volna, amit tesznek, az nem erkölcstelen. Helyesnek tűnt, nem számított, mit mondana rá fajtájuk.

Jack mosolygott, és habozva bár, de Mya is viszonozta a gesztust. Jack szeme elkerekedett a meglepetéstől, és még valami mástól. Valami mélyebbtől. Mya tudta, hogy az ő szemei is ugyanazt a gyöngédséget tükrözik vissza.

Abban a pillanatban kopogtattak az ajtón, és a mester sétált be rajta. Jack és Mya szétspricceltek, de nem voltak elég gyorsak. Jack apja dühösen vágtatott be a szobába, megragadta a lány karját, fájt, ahogy szorította, és olyan erővel hajította ki a szobából, hogy a lány úgy érezte, feje a folyosó falához csapódott.

Két másik szolga kivitte Myát a szabadba. Összekötözték kezeit, elég szorosan ahhoz, hogy a kötél csuklójába vájjon, és ez nedves vérpatak kezdjen el csordogálni róla. A kötél végét átvetették egy alacsony faágon. Aztán következett a korbácsolás. Azt a kevéske húst, ami bordáit takarta, leszakították izmairól. Azután megfordították, és verni kezdték.

A hátán csak véres szalagok maradtak, teste többi része pedig megdagadt és sebes volt. Jobb szeme olyannyira feldagadt, hogy ki sem tudta nyitni. Mikor vékony kis ágyába akart bemászni, szabályosan belezuhant, és majd’ tizenöt éve most sírt először. Nyomorát az ajtón dörgő kopogtatás szakította félbe. My nem tudott felkelni, de a második kopogtatás után kényszerítette magát, hogy ajtót nyisson, mivel családja és a többi szolga már eltették magukat éjszakára. Jack állt az ajtó túloldalán, egy csokor vadvirággal. Az arca ütésektől volt szivárványszínű, és egyik oldalán feldagadt.

- Nem tűnhetsz csak úgy fel egy csokor virággal, elvára, hogy minden rögtön rendben legyen – a lány, küzködve a szavakkal felrepedt ajkai miatt. Elámult saját magabiztosságán. Soha senkihez nem szólt még ilyen durván.

- Nem is várom el. Azt akarom, hogy szabad légy. Elmehetünk északra. A vasúti társaság kalauzai majd segítenek rajtunk.

- Honnan tudsz erről? – kérdezte a lány ijedten.

- Megvannak a forrásaim – mosolygott a kérdezett.

- Túl sok mindent adnál fel értem, Jack.