Szilvási Lajos - A néma
Lilia 2010.09.05. 11:52
Szilvási Lajos – A néma
„Nem akarok fölébredni. Nem akarok magamhoz térni. Nem akarom rányitni a szemem a napra, ami már elkezdődött körülöttem.”
Történetünk főszereplője Lestár Balázs, aki eddigi életében nem találta, és nem is kereste a szavakat, most pedig már lehetősége sincs rá, hiszen egy torkába kapott késszúrással örökre elnémították. A regény Balázs kórházajtón való kilépésével kezdődik, mindössze pár napot foglal magába, ám eközben egyre sűrűbben és behatóbban tekinthetünk vissza a fiú múltjába, hogy megtudjuk, milyen történések vezettek a mostani eseményekhez. Balázs ugyanis úgy döntött, neki nincsen szüksége szülei támogatására, ahogy rockszár-bátyjának és disszidált orvos-nővérének sem volt, ezért elhagyta a szülői házat, munkásszállásokon tengődött, és kétkezi munkával kereste meg a pénzét. Egy diszkóban találkozott Tonival, a vörösesszőke, nyomorú sorsú árvalánnyal, aki ápolónőként próbálja megkeresni a betevőjét, és természetesen azon nyomban beleszeret a mi Balázsunkba. A fiú azonban nem hajlandó sem tudomást venni róla, sem pedig túl közel engedni magához, némán ül mellette a Duna-parton… Mindehhez vegyük még hozzá a fiú által fájón hiányolt vidéki élet emlékképeit, apja munkáját és az azzal járó ármányokat, bokszoló múltját, egy hittel takarózó bűnbanda tevékenységét, halált, rendőrségi nyomozást, egy új szerelmet, és máris átfogó képet kapunk a szerző remekművéről.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik már olvastak Szilvási Lajostól, és volt alkalmuk megszokni egyéni stílusát - a fullasztó, vesszővel tagolt, többsoros mondatokat, aminek olvastán az ember úgy érzi, rohan, és az események viharos gyorsasággal szippantják magukba. Mindemellett nem árt, ha az olvasó néminemű ismerettel rendelkezik a magyarországi szocialista időkről, a szerző ugyanis előszeretettel bírálja és kritizálja kora társadalmi helyzetét.
Személy szerint az egyik legfelkavaróbb műnek tartom, amit valaha olvastam. Átérezni Balázs élettől való undorodását, a tehetetlenség következtében kialakuló önutálatát, és a folyamatos, Toni halála miatti bűntudatot és önmaga hibáztatását, nem éppen az embert felvidító témák közé tartozik, viszont kétségtelenül elgondolkodtatja az embert. Meg lehet érteni Balázs félelmét attól, hogy kimutassa érzéseit, a könyv végeztével mégis arra a következtetésre jutottam, hogy az ember inkább éreztesse a környezetében élőkkel, hogy szereti őket, ameddig megteheti; aki pedig minket szeret, ne taszítsuk el magunktól, mert beláthatatlan következményei lehetnek. Az más kérdés, hogy Balázs idegtépő közönye és tárgyilagossága, majd pedig új szerelme kiskutyához hasonlatos ragaszkodása az őrületbe kergetett. Egyszerűen nem látom be, a lány hogyan segítene Balázsnak megtalálni a lelki békéjét pusztán azzal, hogy rögtön ágyba bújik vele. Ezzel csak azt sikerül elérnie, hogy a fiú méginkább megutálja magát, és szerintem ez is nagyban hozzájárult Balázs döntéséhez, miszerint visszatér vidékre.
Ennek ellenére kitartok amellett, hogy a könyv igenis remekmű, akármikor elővehető és újraolvasható, és továbbra is fájlalom, hogy jelenleg semmiféle irodalmi értékkel nem bír. Bár ki tudja, mit hoz a jövő? Ha Stephenie Meyer pocsék-ponyva stílusban megírt vámpírtörténete is világsiker lett, talán az igazán jó regények is nézhetnek szebb jövő felé.
|