03,5
Lilia 2009.03.17. 18:51
Olyan erővel igyekeztem becsapni magam mögött a bejárati ajtót, ahogy csak tőlem tellett. Cipősarkaim enyhén megbicsaklottak alattam, hiába, sosem bírtam rendesen tűsarkakon járni. Anyám persze sosem szégyellte közölni velem, mennyire utálja a fényes, műanyagkék tűsarkúmat. És én sem röstelltem neki visszaszólni, hogy én meg pont ezért imádom. Nem nekem találták ki, az szent igaz, a 17 éves lányok zöme is lapossarkúban jár, de ahogy megláttam a kirakatban, nem bírtam neki ellenállni.
- Sokáig voltál el- hallottam a szalonból a fjordhűs hangot, és szinte láttam, ahogy Andrea keresztbe fonja a karjait a kanapén ülve, és orrnyergén megjelennek a vihart jelző ráncok. Andrea az volt nekem, akit a legtöbb ember édesanyjának nevez. Én meg csak házisárkánynak. Nem tehetek róla, egyszerűen nem bírom elviselni mostanában ezt a nőt a festett szőke hajával, és ódivatú nézeteivel. Nem csodálom, hogy apu itt hagyta. A helyében én is ezt tettem volna.
- Igen, a bárban voltam.
- Ádámmal? – csillant fel a szeme a gondolatra. Mélyet sóhajtottam. Anyám természetesen imádta Ádámot. Kiváló partinak tartotta. Szép arc, kidolgozott test, makulátlan családi háttér. Anyám és anyai nagybátyám, aki elhatározta, hogy ő is kezébe veszi a sorsomat, szerették volna, ha összekötöm vele az életemet.
- Nem.
Felvonta szépen rajzolt szemöldökét.
- És ha szabad kérdeznem, akkor kivel?
- Semmi közöd hozzá- vetettem oda, és kicsattogtam a konyhába egy tányér kajáért. Utálja, ha mirelit kaját eszem, főleg, ha a szalonban az ő drága bőrkanapéján. Úgy kell neki. A tányér kajával visszavontam, tudván, hogy úgysem szabadulok, amíg ki nem szedi belőlem, amit akar.
- Azt kérdeztem, kivel voltál!- csattant fel. Elfojtottam egy gonosz vigyort. Kezd kijönni a sodrából. Helyes.
- Egy fiúval.
- Milyen fiúval?
- Nem ismered.
- Tudni akarom a nevét!- most már üvöltött, az arca is kezdett egy pirosabb lenni.
- Erik.
- Milyen Erik?- még mindig nehezen vette a levegőt.
- Nem tudom- vontam meg a vállamat. Magából kikelve felállt, és az ajtóm felé mutatott, de megelőztem:
- Tudom, Andrea. Mars a szobámba. Ne kerüljek a szemed elé. Oké. Tudom. Nálad ez a gyereknevelés. Bár azt hittem, leszoktál már arról, hogy engem nevelgess. Sajnállak.
Nem vártam meg, hogyan reagál, hamarabb eltűntem az ajtóm mögött, elfordítottam a kulcsot, hátamat nekivetettem a hűvös fának. Az ablak tárva-nyitva állt, a függönyt helyettesítő, csillámló szárik meg se rezdültek, úgy állt a fülledt levegő. Eső lesz- gondoltam, és kikönyököltem az ablakomba, gyönyörködni az éjszakában. Nem éreztem magam fáradtnak, bár szívesen levetettem volna átizzadt ruháimat. Eszembe jut az a pincérfiú. Hogy is hívják? Ja, igen, Erik. Neki pont ilyen kék szeme van, mint a pólóm. Nem tudom, olyan kedvesnek tűnik nekem ez a srác. De olyan szomorúak azok a gyönyörű szemei.
*megjegyzés: azért ilyen rövid rész, mert ez csak egy FÉL rész. értitek. Leona szemszögéből mindig fél részek lesznek ^^
|