Már megint a pult mögött álltam, poharakat törölgettem, italokat töltögettem, sört csapoltam. Zsálya velem szemben ült, kólát szürcsölt egy citromkarikás pohárból. Napszemüvegét a feje tetejére tolta, a benti vöröses fények rubinpirosra festették íriszét. Próbáltam vele beszélgetni, de az örökösen közbeszóló vendégek eléggé hátráltattak tevékenységünkben.

- Együtt vagytok még? – kérdezte. Bólintottam, úgy tűnt, ez elég is neki. Egy elegáns, középkorú ült le mellé, türkizkék kosztümben és sárga selyemsállal. Néha ilyen alakok is megfordultak itt, bár fogalmam sincsen, mit kereshetnek egy ilyen helyen. Leplezetlen kíváncsisággal mérte végig Zsályát, aki ma a szokásosnál is egy árnyalatnyival különösebben nézett ki: fekete fodros szoknya, és telitalpú, cseresznyemintás cipő, amihez ma rózsaszín-fekete csíkos harisnyát vett fel… De neki jól állt. Zsálya a plafonra emelte festett szemeit, ahol vörös selyemmel bevont villanykörték világították, úgy látszott, mint aki hozzászokott, hogy megbámulják. A nő felvonta szemöldökét, és felém fordult.

- Mit adhatok? – kérdeztem előzékenyen, és a kezemben tartott ronggyal egy poharat fényesítgettem.

- Egy csésze forró csokoládét szeretnék, tejszínhabbal és pehelycukorral. Ja, és kiskanalat is kérnék.

Kissé megrökönyödve nézhettem rá, ugyanis rögtön vissza is kérdezett:

- Na mi az?

- Máris hozom, hölgyem. – válaszoltam mosolyogva. Nem is tartottunk forró csokit! Gondolatban vállat vontam, és kakaóport zúdítottam a csészébe, ami fekete volt, és ezüst virágok díszítették. Beledobáltam a cukordarabokat, és elé toltam.

- Köszönöm. – mondta, és kiskanalával a csészéjében gőzölgő italt kezdte el kavargatni. Egy újabb pohár eltörlése mellett volt időm megfigyelni a nőt: arca alig volt nagyobb egy sárgadinnyénél, és távol ülő, zöld szemei valami macskaszerűséget kölcsönöztek az arcának. Gondosan ápolt, szőke haját kontyba csavarta. Zsálya kényelmetlenül fészkelődött a helyén, ugyanis a nő többször is rápillantott csontig hatoló, röntgensugaras tekintetével. Vendégek jöttek és mentek, Eszter ide-oda szaladgált az asztalok között, a szőke nő még mindig ott ült a pultnál. Már éppen ott tartottam, hogy megkérem, távozzon, ugyanis ez az ülőhely nem csak az ő számára van fenntartva… De akkor megszólalt:

- Szeretnék egy pohár kólát is, magas pohárban, két jégkockával, és citromkarikával a pohár szélén. Köszönöm.

Kedvesen mosolygott, és zavartalanul folytatta tovább jegyzetelését a mellette lévő füzetbe.

Kinyitottam a pult alatt tárolt hűtőt, és mivel a kóla kifogyott, kedvetlenül totyogtam hátra a raktárba. Hallottam, hogy Zsálya követ. Már álmomban is felismerném járása hangját. Hátát a műanyag rekeszeknek vetette, és megszólalt:

- A tampon belémszorul ettől a csajtól.

Semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy ettől harsány nevetésben törtem ki. Zsályát persze nem zavarta, folytatta saját kis monológját.

- Ahogy bámul! A szeme majd kiesik! Remélem, nem leszbikus. Egy életre leszámoltam a biszexséggel!

Nem bírtam megállni röhögés nélkül. A pult mögé is szélesen vigyorogva másztam vissza. Zsálya kedvetlenül foglalta el széklét a nő mellett.

- Parancsoljon- toltam a jövevény elé a párától gyöngyöző, hideg poharat. Mosolygott.

- Ilyan csinos pofival nem egy bárban kéne pocsékolnod az idődet- mondta, miközben kortyolt egyet a buborékos italból. Halkan, szemlesütve mosolyogtam, ennyi idő alatt hozzászoktam a hölgyvendégek különféle bókjaihoz. A nő, látva reagálásomat, folytatta.

- Komolyan beszélek. Ha valakinek ilyen adottságai vannak, ki kell használnia.

A táskájában kotorászott, egy kis, fehér kártyát vett elő, és a kezembe nyomta.

- Egy modellügynökség áll a tulajdonomban- magyarázott, miközben megvakarta füle tövét- Különböző modelleket, statisztákat futtatunk.

Ránézett Zsályára.

- Ha van kedvetek, eljöhetnétek valamikor a héten egy próbafotózásra. A szemeiddel még lehetne kezdeni valamit. Na. Mennyivel tartozom?

Megneveztem az összeget, ő pedig fizetett, majd sietős léptekkel távozott.

Elmegyünk?- néztem Zsályára. Vállat vont.

- Na, milyen napod volt?- kérdeztem a vidám csöndtől a kagyló másik végén.

- Ne is kérdezd- sóhajtott Leona színpadiasan- szobafogságot kaptam. Egész nap itthon döglöttem.

- Szobafogság? –csodálkoztam rá.

- Na igen- szinte láttam magam előtt, ahogy legyint- Ez anyám sajátos mániája. Közöltem vele, hogy Ádám ugyan nem a barátom, erre bebörtönzött. De már hozzászoktam. A Rémkoppantókat olvastam az ablakomban.

Összeborzongtam. Utáltam azt a könyvet. Már akkor sem akaródzott elolvasnom, mikor Zsálya kezembe nyomta, hogy ő most kiművel, Stephen King sosem volt a kedvencem, de azért elolvastam. Így utólag visszatekintve, kár volt.

- És jó a könyv?

- Ó igen! –lelkesedett- Nagyon szeretem.

- Aha- válaszoltam.

- Ne csinálj úgy, mintha érdekelne- nevetett édesen.

- Képzeld- tereltem el a szót- Megtalált minket egy nő valami modellügynökségtől Zsályával, és azt kérte, menjünk el hozzájuk egy fotózásra. Szerinted?

Szempillantásnyi ideig csend volt a vonal végén.

- Menjetek csak el. Csak az hagy ki egy ilyen lehetőséget, aki teljesen hülye. Különben is, büszke leszek rád, ha meglátnak valamelyik magazin címlapján.

Hitetlenkedve felnevettem. Annyira jóhiszemű! Hogy képes mindenben azonnal a jót meglátni?

- Ott azért még nem tartunk- mondtam neki.

- Ki tudja? –felelte talányosan- Jajj, figyelj, most mennem kell. Anyám hazajött. Ha megtudja, hogy veled beszéltem, számíthatok még két hétre a szobámban.

- Rendben van- vigyorogtam, mint a vadalma. Mindig ezt váltja ki belőlem! – Akkor szia.

- Szia. És szeretlek.

- Én is téged – mosolyogtam az elcsendesülő vonalba.