Megint az undorító, ingerlő kaparás a torkomban, a gyomrom pedig mintha folyamatosan egy centrifugában hánykolódott volna. Szédülve, a napokban egyre gyakrabban rám törő hányingerrel álltam a pult mögött, problémáim ellenére szüntelen mosolyogva csapoltam a sört, és örömmel a borravalókat, amit a férfiak az üres poharak alá csúsztattak. Eszter mosolyogva – bár fogadni mertem volna, hogy kissé irigykedve- figyelte sikeremet. Sokat beszélgettünk, rendes lány volt, és a kelleténél talán többet foglalkozott velem. Egyre biztosabb voltam benne, hogy Erik megkérte, figyeljen rám. Hálás voltam a törődésért, bár néha kellemetlenül érintett, hogy sokszor kisgyerekként bánt velem. Hiszen önálló, felnőtt nő voltam. A döntést pedig, amivel életünk fonalát összekötöttük, én hoztam. És sosem bántam meg.

Nyakon ragadtam két sörösüveget, a whisky-kólát másik kezemben szorongattam, és sietős léptekkel haladtam az asztal felé, ahol Erik barátai ücsörögtek. Mind megváltoztak, ám a három eltelt év alatt is végig hűek maradtak egymáshoz. Zsálya külseje még feltűnőbb lett, míg a két fiú finomított cseppet megjelenésén. Andris és Gergő haja továbbra is szemükbe lógó, borzas fazont tartotta, ám visszafestették hajukat eredeti színükre- szőkére és barnára. Kevesebb szegecset aggattak magukra, és a fekete körömlakk is lemaradozott lassan körmeikről. Zsálya azonban derekáig növesztette haját, lila csíkokat melíroztatott bele, erős hajlakkokkal tartotta össze tupírozott frizuráját. Továbbra is oda volt a feltűnő, színes ruhadarabokért, aznap éppen rózsaszín, leopárdmintás pulcsiban díszelgett- a nyári meleg ellenére.

- Sziasztok- köszöntem mosolyogva, miközben az asztalra pakoltam az üvegeket, és a zsebemben lévő sörnyitóval ügyesen elkezdtem lepattintani a kupakokat.

- Erik barátunk merre jár? –kérdezte Zsálya.

Szokásos hosszú, Pierre Cardinját szívta, a füst illatától csak még jobban felkavarodott a gyomrom.

- Újabban Ed Hardy friss pólóit népszerűsíti. – válaszoltam lélegzetnyi szünet után.

- Love kills slowly- szúrta közbe Andris.

- De még mennyire- nevetett fel keserű torokhangon Zsálya, és elnyomta cigarettáját a hamutartóban, amit Gergő tartott elé.

Enyhe bűntudattal hagytam ott a társaságot. Tudtam, Zsálya hogyan viszonyul Erikhez, és nem értettem, miért engem választott a fiú egy ilyen csodálatos lány helyett. Mindemellett attól is rosszul éreztem magam, hogy láttam, mennyire igyekszik Zsálya megkedvelni, már csak Erik miatt is, de bármennyire próbálkozik, nem sikerül neki.

Sóhajtva vettem tudomásul, hogy ma rám hárul a bár bezárásának feladata, ám a hely viszonylag hamar kiürült, leszámítva Zsályát, aki vázlatfüzetével, és kólájával ücsörgött a legtávolabbi asztalnál. Határozottan fejlődött a technikája festés terén, úgy láttam. Véglegesen kialakult a saját stílusa, és egy galéria már fel is kérte, hadd rendezzenek kiállítást barátairól megfestett portrésorozatából. A képek között többször az én arcom is felbukkant- nem kis meglepetésemre. Mikor rákérdeztem, miért, csak vállat vont, és azt válaszolta: nagyon karakteres arcod van. Bármit is jelentsen ez.

Kopogó cipősarkakkal léptem oda asztalához. Rám emelte aranysárga szemeit, és kortyolt italából.

- Bezárnék-, mondtam neki. Bólintott.

- Sajnálom, hogy nem tudok olyan kedves lenni hozzád, mint szeretnék- suttogta. Szemei a távolba néztek, nem figyelt rám teljesen, lelke valahol messze járt, ahova nem követhettem.

- Emiatt ne érezd rosszul magad- hagytam rá. Hirtelen annyira szédülni kezdtem, hogy kezeimmel az asztal füstszínű üveglapján kellett megkapaszkodnom, elvesztettem egyensúlyomat, egyik lábamról a másikra imbolyogtam.

- Leona, jól vagy? –kérdezte Zsálya ijedten.

Nem tudtam válaszolni, látásom egyre homályosult, koncentrikus, színes körök úsztak előttem a levegőben, majd minden sötét lett. Sűrű, krémes feketekávéban úsztam.