Annyira el voltam foglalva azzal, hogy semmit sem csinálok, hogy itt sem csináltam semmit. Ez valahogy így működik, nem? Kicsit olyan Fight clubos logikával, the things you're owning end up owning you, itt végül azokat a dolgokat sem csinálod, amiket szeretsz. Azért nem panaszkodom, de mivel nem írtam ide semmit hónapok óta, és nem is értem, hogy van merszem visszatolni ide a képem, nagyvonalakban és nagy szavakban összefoglalom a nyarat.

Volt hideg és meleg vegyesen, bőven mindkettőből. Mintha elromlott volna a vízcsapon a hőszabályzó, és egyszerre folyt volna mind a kettő, megállíthatatlanul. Továbbra is lábujjtól fejbúbig szerelmes vagyok, felvettek a vágyott szakra (svédet tanulok! hivatalosan is svédet tanulok!!), a nap sütött, a macskáim tündériek, a könyvek szuperek voltam, utaztam, buliztam, strandoltam, és megint buliztam, és megint strandoltam, és sikerült a családommal is elég időt tölteni. Öcsémmel végre elég szorosra fűztük a kapcsolatunkat, azt hiszem, kellett hozzá az, hogy végre ő is középiskolás legyen, és lehessen vele komolyabb dolgokról is beszélni, ne csak a versenyautókról. Nem mintha bármikor is annyira érdekelték volna a versenyautók, de na. Egyébként ugyanabba a gimnáziumba jár éppen, ahova én is jártam, és azon kívül, hogy húzza a száját a hajnali ébresztők miatt, úgy tűnik, nagyon is élvezi a dolgot. Annyira, hogy hétvégén máris Pesten éjszakázik. Hamar felnőnek.
Még mindig járok az Örkény István Színház ifjúsági csapatába, alakul a színdarabunk is, lassan (csigalassan), de biztosan. Ugyan egy váratlan, és igencsak tragikus esemény most megszakította a munkálatokat (úristen, úgy hangzott, mint valami szenzációhajhász könyvismertető, pedig valóban így történt), de ettől függetlenül folytatni fogjuk. Vagy éppen, hogy ez motivál minket rá jobban, még eldöntöm.
Viszont iszonyú régóta nem írtam semmit, valahogy most másra koncentráltam, csak tudnám, mire. A sütésre? Rengeteget sürögtem-forogtam a konyhában, több-kevesebb sikerrel. Ez hasznos, de azért nem nyújtja a megfelelő szellemi táplálékot. Úgyhogy éppen itt az ideje, hogy kirángassam a fejemet a sütő gőzéből, és visszatérjek. Még akkor is, ha puszta kézzel és körömmel kell magam kiásnom abból a ylukból, amibe eltemettem magam.

Nem tudom, mennyi időm lesz az egyetem mellett, bár az órarendem meglehetősen lazának tűnik. Természetesen nem lehetett ütközés nélkül felvenni a tantárgyakat, de az ember ne várjon túl sokat, igaz? Ellenben a rektorunk imádnivaló, és ugyan fura még ez az egész egyetem-dolog, de majd csak sikerül beleszokni. Az ember elég hamar asszimilálódik. Lényeg a lényeg, nem ígérek semmit, de minden tőlem telhetőt megteszek.

És veletek mi a helyzet? Remélem, kiélveztétek a nyár minden napját, és elegendő napsütést raktároztatok el magatokban egész télre! Mindenkit felvettek?
Apropó, szombaton Örkény Kert! Én ott leszek, sőt, ha valaki eljön, abban a tudatban lépkedjen a füvön, hogy mi pakoltuk a gyeptéglákat. Szombaton, ajnali hatkor füvezni fogunk a Madách téren. Ezt viccesebbnek találom, mint kellene, de gyanítom, hogy a kb hajnali öt órai ébredéskor valamivel kevésbé lesz szórakoztató ez a tény. Vannak olyan dolgok, amelyeket még egy termosznyi kávé sem tud megszépíteni. A hajnali hatos időpont ilyen.

(A macskámnak az a legújabb perverziója, hogy az ablakomon keresztül akar távozni a lakásból. Az emeleten lakom. Mi van itt? :D)

Apropó, rövid, lényegretörő könyvajánló a nyári (és késő tavaszi) olvasmányaimból: John Irving: The World According to Garp (ZSENIÁLIS ZSENIÁLIS ZSENIÁLIS), illetve Kari Hotakainen: Az életkereskedő. Lehetne több is, de ezek azok, amelyek téynleg kihagyhatatlanok. Tényleg. Illetve a Hell on Wheels sorozat, de felirat nélkül még azok se próbálkozzanak vele, akik úgy gondolják, értik az angolt. Komolyan mondom.