Az embernek néha le kell ülnie, és át kell gondolnia a dolgokat. Beleülni egy kád forró, gőzölgő vízbe, mélyen letüdőzni a tusfürdő illatát, nyakig elmerülni benne - és rájönni, hogy mennyire egyedül is vagy a világban tulajdonképpen. Persze, vannak emberek, akikről úgy gondolod, megértenek téged, és ők is ezt gondolják magukról, ám alapvetően egyedül sodródunk a tengerben, az élet pedig kénye-kedve szerint dobálgat minket. Mindegy, mennyire közel állsz egy emberhez, sosem kerülhetsz hozzá igazán közel. Mellette fekszel, minden egyes szívdobbanása a tied is, minden egyes lélegzete a tied is - mégis megszökik előled, az álmaiba menekül, oda pedig nem követheted. A saját csatáidat neked kell megvívnod, a saját démonaidat neked kell legyőznöd, és nem, senki más nem segíthet ebben. Egyedül állsz a homokvihar kellős közepén.