Fiatal, könnyű öltözetű lány tipegett szellőfútta hajjal és ringó csípővel a macskaköves utcákon. Ez nem könnyű dolog, hiszen az a tűsarok olyan könnyen beszorulhat a kövek közötti apró résekbe, pláne, ha tulajdonosa még oly tapasztalatlan viselője a lábbeliknek. Ám Tia nem adta fel, kitartóan rótta a métereket, nem törődve a talpába bele-belenyilalló fájdalommal. Focimeccsre igyekezett, mint minden alkalommal, ha az Atlético Madrid hazai pályán játszott. Anyja –időközben rangossá vált- állásának köszönhetően ingyen bejuthatott a stadionba, ő pedig számtalanszor élt ezzel a lehetőséggel.
Tia elfoglalta szokásos, első sor béli ülőhelyét, a korlátra terítette spanyol zászlóját, lesöpörte a már derék alá érő, szőke haját válláról és figyelni kezdett. A füvesített talajon éppen bemelegítés folyt – ám 16 éves főhősnőnket ez sem hagyta hidegen. A kapura rúgó, időnként a nézőtérre pillantó játékosok látványa épp olyan gyönyörűséget nyújtott neki, mintha „akció” közben nézhetné őket.

Ignacio is észrevette a már-már ismerősnek számító lányt, az áttetszően kék szemekkel. Folyton ott volt, ha játszottak, s ha tehette, őt fikszírozta. A fiú ezt persze nem láthatta, de érezte hátában a különös, tiszte tekintetet. Furcsa mód ez az érzés valami különös, meleg erővel töltötte el, ami arra sarkallta, hogy rohanjon, fusson, szerezze meg a labdát, lője rá a kapura. Ő pedig hallgatott erre a sugallatra. S ahogy teltek a napok, követték egymást a mérkőzések, a fiú azt vette észre magán, hogy mindjobban várja a nyúlánk, fiatal lányt. Tisztában volt a látható korkülönbséggel, mégis, egyre jobban tetszett neki.

A játszma elkezdődött. Piros és kék figurák cikáztak a pályán, közöttük a fényes bőrgolyó gurult egyikük lábáról a másikéra. A nézősereg áhítatosan, visszafojtott sóhajjal figyelte az eseményeket. Hiszen, nagy volt a tét: bejut-e a közkedvelt spanyol csapat a bajnokságra, vagy továbbra is edzhet a kicsi, madridi stadionban? Tia tudta, érezte, mennyire fontos ez a barna fiú számára, szurkolt is érte, de szíve legmélye vereségüket kívánta. Ha megnyerik, elmennek valahová Angliába, és akkor megint nem láthatja őket. Őt.
Az első spanyol gólnál hatalmas ujjongástól és tapsolástól volt hangos a füvesített játéktér. Az ország mindenhol felbukkanó zászlói vörös és arany kígyókként tündököltek a közönség soraiban. A játékosok egymást ölelgették, vigyorogtak, kezükben érezték a győzelmet.
Sejtelmük csak a kilencvenedik perc végén igazodott be teljesen, mikor a számláló 5:3-at mutatott. Őrült tombolás vette kezdetét, mindenki, aki ott volt, ünnepelt, üvöltött, énekelt, zászlókat lengetett. De Tia csak állt, arcizmain vidáman táncoló mosollyal figyelte, amint Alenares elindul felé.
- Szia - villantotta rá a fiú gondosan ápolt, fehér gyöngyfogait.
- Gratulálok.
Tia a kezét nyújtotta, a napbarnított ujjak körbefonták keskeny kézfejét.
- Rég láttalak.
- Rég volt meccsetek.
Csak álltak és nézték egymást, kutatták a másik tekintetét, keresték benne azt, amire oly régóta vágytak mindketten. Úgy érezték, megtalálták, előttük áll az ember, akivel képesek elképzelni mindennapjaikat.
- Gyere - fogta kézen a srác.
S a lány nem kérdezte meg, hova, hagyta, hogy Ignacio átemelje a korláton, elindult a fiú mellett. Tűsarkai apró likacsokat hagytak a gondozott pázsiton. Szótlanul meneteltek egymás mellett, olykor-olykor oldalra sandítva. Mindketten tudták, mi következik. Tudták azt is, hogy ha megteszik, mély nyomot hagynak a másikban, ami nehezen gyógyul, ha majd múlnia kell.

Belépve Alenaresékhez rántott hús illata tódult orrukba, Tia élvezettel szimatolt bele a levegőbe, tetszett neki a saját otthonát idéző légkör.
- Éhes vagy?- hagyta el a kérdés akaratlanul, ösztönszerűen focistánk ajkát.
- Nem- rázta meg a lány tagadólag a fejét, csak úgy röpködtek körülötte szinte fehérbe fulladó tincsei. A másik olyan szívesen ujjai közé fűzte volna őket, játszogatott volna velük, de egyenlőre türtőztette magát.
- Na jó- szólalt meg sokára- én mindenesetre lezuhanyoznék. Addig is, érezd csak otthon magad.
Lehúzta magáról az átizzadt mezt, elindult a fürdőszoba irányába. Tia szava elakadt a látványtól. Izmos, kidolgozott mellkas tárult szeme elé, apró izzadságcseppek gyöngyöztek a hamvasbarna, feszes bőrön. A lánynak kedve lett volna hozzábújni ehhez az alakhoz, ujjaival végigcirógatni a vonzó felsőtestet, ravaszul csókot lopni az ajkakról. Vonzalma tárgya éppúgy élvezte a hatást, mit kiváltott, ezért a kelleténél talán kissé lassabban tűnt el a szemközti folyosón.

Tita magára maradt a kellemes, barátságos hangulatú nappaliban. Nem kellett túlságosan megerőltetnie magát, hogy a nemrég elhangzott felszólításnak eleget tegyen: tökéletesen otthon érezte magát a házban. A polchoz lépett, ujjait végigfuttatta az ott sorakozó dísztárgyakon. Szeme a számtalan könyv gerincét simogatta, címüket betűzgette. Váratlanul érte a polcsor végét őrző, földig érő tükör. Ha már úgyis ott volt, belenézett. Azt látta, amit mindig: légiesen karcsú, keskeny derekú, éteri szépségű lányt, aki ha oly fiatal is volt még, szeme kivételesen értelmesen csillogott. A tükörkép könnyen libbenő, fodros aljú szoknyát viselt, hozzá testhez simuló, zöld pólót. Szőke, kiengedett haja remek kontúrt adott, tökéletessé téve megjelenését. Tia elszakadt képmásától, a szoba másik végén ugyanis egy ajtót fedezett fel. Ki tudja, honnan szerzett, ütött-kopott „Behajtani tilos!” tábla volt felszögezve a deszkára.  A lány óvatosan, félve nyomta le a kilincset. Művészi rendetlenségű szoba rejlett az ajtó mögött, sport poszterekkel, felaggatott érmekkel díszített fel. Nagy, boltíves ablak, kényelmesnek tűnő franciaágy, focilabdás ágyneművel. Tia szórakozottan végigsimított a huzaton, élvezte az anyag puhaságát. Kikönyökölt az ablakba, elgyönyörködött az ablak át bekacsintó faágakban. Mélyet sóhajtott, finom lelke beleborzongott a szépségbe.
- Látom, tetszik. Én is szeretem - hallotta maga mögött a mély hangot. Izgatottan pördült meg tengelye körül, ám készülődő reagálása is elakadt a férfi láttán. Ignacio mezítláb; lezser, sötét farmerben állt előtte. Felsőteste továbbra is fedetlen volt, összes apró izmát, bőrének minden négyzetcentiméterét közszemlére téve. Tiának újfent sóhajthatnékja támadt, ám egyelőre visszafogta.
- Most már én is.
Mosolyogva suttogta ezt a pár szót, elkerekedő szemekkel itta magába a közeledő férfi látványát.