József Attila: Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultúra
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj. 

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj. 

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj. 

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj. 

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj. 

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj. 

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj. 

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj - 

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj. 

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett 

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Itt az első a beígért elemzésekből, jó levezetésnek gondoltam az utolsó szóbelim után. A szöveg egy régi magyar dolgozatról lett legépelve, nem javítottam ki benne semmit, ha vannak benne hülyeségek, annál jobb, így legalább látni fogom, ha fejlődök. A képen a változatosság kedvéért egy vidám József Attila - érdekes, sosem láttam még róla nevetős képet, pedig nővére írásai szerint jókedélyű, vicces fiú volt, aki folyton tréfákkal és viccekkel traktálta az embereket, amíg azok meg nem unták. Az egyik legösszetettebb irodalmi alak, nem is állítom, hogy lehet átfogóan elemezni, úgyhogy egy versre szorítkozom. Olvassátok a tovább után!

És ha esetleg vannak itt spanyolosok, ők ezt igencsak érdekesnek találhatják: link. Csók, és élvezzétek a nyarat!

Most így egészen jó
Egy bögre tejjel
Meleg, omlós kaláccsal
A világ is lehetne ennyire omlós a kezemben
Mint a kalács a számban
Akkor könnyebb lenne kezelnem
Nem úgy kellene gyúrnom, mint a nyers tésztát
Könyékig kell benne turkálnom
És dagasztani, mintha az életem múlna rajta
Milyen jó lenne, ha minden ennyire egyszerű lenne
A rossz dolgokat el lehet tüntetni olyan gyorsan, ahogy egy pattanást nyom ki az ember az arcán
A jó dolgoknak pedig úgy kellene ajtót nyitni, mint késő éjjeli látogatónak
És éppen annyira széles mosollyal várni őket
Mint régen látott ismerőst

Ki vagyok én hogy megmondjam, hogyan kellene élni

Kikészít ez az időjárás. Olyan, mintha ez a kinti szürkeség lassan belepne engem is, pókhálószerűen körbefonna és bevonna. Ráadásul ez a csodálatos június 4-ei Összetartozás dala sem segít a hangulatomon (segíthet ez bárkién? borzalmas egy mű). Nehéz ilyenkor a lélekmelengető dolgokra koncentrálni, úgyhogy mindenféle pótcselekvésekhez vagyok kénytelen folyamodni. Például olvasni, olvasni, olvasni. Nem mintha az különösebben szokatlan tevékenység lenne, de kellemesen lecsillapítja az ember szóbelik előtti szorongását. ENNI. Mióta itthon vagyok, megint rákaptam a főzésre, órák hosszat képes vagyok a főzőblogokat bámulni. Komolyan. Ez a legújabb kedvencem, egyszerűen csodálatos, egyszerű ételek vannak fent, a nő stalusa hihetetlenül kedves, ráadásul holland, és sok nemzeti jellegű étel is van a blogon, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Főleg, hogy bőven vannak baked pasta receptjei, amiért ölni tudnék mostanában. Néhány recepthez még tündéri nyomtatható kártya is van, mindet össze akarom gyűjteni! Azt hiszem, kicsit elragadtattam magam, pedig ez nem egy életmód-blog vagy mi ezeknek a neve. Úgyhogy merőben másról kellene írnom.

Az a baj, hogy rettentő régen nem írtam semmit esszéken kívül. Abból bezzeg jó sokat, éljen a magyarfakt meg az érettségi. Igyekszem visszatalálni magamhoz meg a betűkhöz, de annyi minden történik egyszerre az életben, hogy ez egyre nehezebb. Az jutott viszont eszembe, hogy ha már ilyen tökélyre (haha) fejlesztettem az esszé-író tudományom, minden héten megpróbálhatnék írni egyet. Már csak azért is, hogy ne jöjjek ki teljesen a gyakorlatból, hiszen skandinavisztika szakra megyek (remélhetőleg), és ott előreláthatólag elég kevés magyar remekművet fognak velem elemeztetni, pedig én imádom az ilyesmit. Lehet, hogy valakinek segítene az irodalomórákon, lehet, hogy valaki pedig éppen olyan perverz, mint én, és szeret olyan című tanulmányokat olvasni, mint például Az önmegszólító verstípus József Attila költészetében. Mit szólnátok? Egyetlen bajom van ezzel, mégpedig az, hogy mindig mindenbe nagyon lelkesen belekezdek, aztán semmit sem fejezek be. Így van ez az oldalsó olvasmánylistával is, amivel az volt a tervem, hogy minden elolvasott kötetről írok egy kritikát, vagy legalább pár sort. Az első kötetig sikerült eljutnom. Úgyhogy ha belevágok, ne hagyjátok, hogy ellustuljam a dolgot!
 

Legközelebb, ígérem, valami tartalmasabb és kevésbé összeszedetlen bejegyzéssel készülök. Addig legyetek jók, és ha tehetitek, nézzétek meg ezt a filmet (mozicsillagon fent van magyar felirattal), mert csodálatos. Csók, L

Petri György: Töredék

Én, aki nem játszhatom a szerelmest
(mindig fokozódni
kész szívdobogás; felragyogni,
bepárásodni kész szem, bűntudatlan ravaszság;
csel és tánc, felejtés, lejtés; merő
magátólértetődés), sem a hőst
(ténye fegyvertény; körülménye akarata),
sem a bölcset (emlékezetté
desztillálni szándékot), sem a teremtményt
(hálálkodni, csalódni – és remélni),
sem fonákját: öngyilkost (sértett
szívvel távozni társaságukból), és végül:
sem a nézőt (a senki földjén
sanyargó elfajult lényt, fogadatlan
kémet, lopott kéjben parázslót),
sem a misztikust (nemlátó fény;
fel nem szabaduló hő; senki
gondolatává lenni nem lehető valóság)
..................................